Gyált érintő zaj és légszennyezettség felmérése
Városunkban egyre jellemzőbb probléma a járművek okozta zajterhelés, és ehhez kötődően a légszennyezés, amelyre a lakosok számos alkalommal panaszkodtak több nyilvános fórumon.
Kérdőívünk segítségével azt szeretnénk előzetesen felmérni, hogy mennyire elterjedt ez a probléma, és a város mely területein jelentkezik leginkább. Ezt követően, ha szükséges, akkor elindítjuk a munkát annak érdekében, hogy mindannyian egy csendesebb, tisztább városban élhessünk.
A válaszaikat elsősorban statisztikai adatokként kezeljük, amely alapján a későbbiek során esetleg ajánlásokat tudunk tenni, hogy a zajmérés hol történjen meg, amely feltétele az autópálya zajvédő falának.

Az Eleven Vecsés és az Eleven Gyál már számos ügyet felkarolt és sikerre vitt. Ilyen ügyek: a  gyáli közvilágítás ügye, nehéz helyzetben lévő családoknak ételadomány gyűjtés, a járvány kapcsán nélkülöző családoknak informatikai eszközök biztosítása, hogy a gyerekek a tanulásban rész tudjanak venni, Vecsést és Gyált összekötő buszjárat útvonalának módosítási javaslata és a térséget érintő vízproblémák.

A kérdőív kitöltésével az adatkezelési elveinket elfogadja. Ennek linkjét itt található:
https://drive.google.com/file/d/1R99EIFgfyVjXIkE5TDOU1H4T94wXKrTW/view?usp=sharing
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Melyik problémát tapasztalta, ami zavaró a mindennapi életében? (több választ is megadhat)
 Mi okozza?
Clear selection
 Ön hol észlelte a problémát, mely utcában vagy Gyál mely részén?
Milyen gyakran érzékeli a problémát?
Clear selection
Amennyiben a zaj okozza a problémát, hol szokta érzékelni a problémát? (több választ is megadhat)
Mit gondol, mi lehet a megoldás a problémára? (több választ is megadhat)
Kérjük, amennyiben szeretné, hogy a jövőben megkeressük a zaj- és légszennyezést csökkentő aktivitásokkal és munkánkkal kapcsolatban, kérjük adja meg email címét.
Szeretne a jövőben hallani az Eleven Gyál további, nem csak a zaj és légszennyezéssel kapcsolatos munkájáról, aktivitásairól?
Next
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy