Csermák Antal György zeneszerző és hegedűművész
(? , 1774. ? – Veszprém, 1822. okt. 25.)

Gyermek- és ifjúkoráról nincsenek megbízható adataink. Egyes források szerint 1790-ben Bécsben tevékenykedett mint hegedűtanár, majd Magyarországra költözött. 1795-től a pest-budai magyar színtársulat prímhegedűse volt. Később, vándormuzsikusi évei során az ország legkülönbözőbb pontjain bukkant fel. Így jutott el 1818 után Veszprémbe is, ahol a játéka nyomán Ruzitska Ignác táncokat jegyzett le tőle, amelyeket később kiadott a Magyar nóták Veszprém vármegyéből c. sorozatban. 

Auer Lipót világhírű karmester, hegedűművész és zenepedagógus
(Veszprém, 1845. jún. 7. – Loschwitz, Drezda 1930. júl. 15.)

Auer Lipót a zenetörténet kiemelkedő alakja, egy Veszprémbe települt zsidó családba született. Első, helybéli zenetanára Liedl Lipót volt, később Budapesten és Bécsben tanult tovább. Első hangversenyét Pesten rendezték 1856-ban; tíz év múlva már Hamburgban dolgozott hangversenymesterként. 1868-tól a szentpétervári konzervatórium tanára és cári udvari muzsikus, a birodalmi színház első hegedűse. 1887–92-ben az orosz cári zeneegyesület hangversenyeit vezette. Az 1890-es években mint hegedűművész és karmester beutazta Európát. 1911–14-ben Drezdában élt. 1914-ben visszatért Szentpétervárra. 1917-ben Norvégiába, 1918-ban New Yorkba költözött. 1926-ban az amerikai állampolgárságot is felvette; attól fogva csak nyaranta utazott át Európába, Loschwitzba. 1930-ban, egy ilyen nyaralás alkalmával megfázott, tüdőgyulladást kapott és belehalt betegségébe.

A szeretetről

Valakit, valamit szeretni kell.
Istent, szülőföldet, hazát.
Kinek lelkében nincs szeretet:
Az élete csupa pusztaság.

Valakit, valamit szeretni kell.
Nyíló virágot, kék eget,
Minden koldusnál százszor koldusabb,
Ki senkit, semmit nem szeret.
Valakit, valamit szeretni kell.

Jók vagyunk, ha szeretünk.
Az Isten a szeretet tüzét
Szövet nélkül adta nekünk.
Valakit, valamit szeretni kell.

Hogy szívünk boldogabb legyen,
Kivert kutyánál is gazdátlanabb
Az ember, hogyha szívtelen.

Cholnoky Viktor író, újságíró, műfordító
(Veszprém, 1868. dec. 23. – Budapest, 1912. jún. 5.) 

A nemesi származású csolnokosi Cholnoky család sarja; apja Veszprém tiszti főügyésze, nagyapja a város tisztiorvosa volt. A középiskolát Veszprémben és Pápán végezte, majd jogot hallgatott Győrött és Budapesten. Veszprémben az Egyházmegyei Közlöny és a Balatoni Hírlap szerkesztőjeként dolgozott, 1901-től a Pesti Napló segédszerkesztője lett. Írói tekintélyét A Hét című lapban közölt novelláival alapozta meg. Írásait különös figurák népesítik be és groteszk helyzetek tarkítják, amelyekkel a kiábrándult, utat nem találó modern polgár lelkivilágát ábrázolja.

Ányos Pál a korai felvilágosodás, a II. Józseffel szembeni nemesi-nemzeti ellenállás poétája
(Nagyesztergár, 1756. dec. 28. – Veszprém, 1784. szept. 5.)

Dunántúli középnemesi család sarjaként Győrben, Komáromban, Veszprémben és a pálosok pápai iskolájában végezte tanulmányait. 1772-ben maga is belépett a rendbe. 1776-ban bölcsészeti doktorátust szerzett, 1777-ben az egyetemmel együtt Budára költözött. Szoros kapcsolatba került Virág Benedekkel, Orczy Lőrinccel és Bessenyei Györggyel, akik bevonták őt irodalmi és irodalompolitikai terveikbe is. A II. József gúnyneveként általa megalkotott kalapos király kifejezésünk máig használatban van. A társasági élet és egy titkolt szerelem egyre inkább elidegenítették a papi életformától, ennek ellenére 1780-ban pappá szentelték. 1784. júliusában betegen Veszprémbe vitette magát, ahol szeptember 5-én, 28 esztendős korában meghalt. A veszprémi római katolikus ferences templom kriptájában nyugszik, a várhegy alatt futó egyik utca ma is az ő nevét viseli.

Csikász Imre szobrászművész
(Veszprém, 1884. máj. 9. – Budapest, 1914. jan. 12.)

A veszprémi Piarista Gimnáziumban tanult, ahol az akkori igazgató, Laczkó Dezső rögtön meglátta, hogy a fiú „nem a szorosan zárt betűk és számok világába való”. Szülei előbb fafaragó inasnak adták, később az Iparművészeti Iskolában, Münchenben és a brüsszeli akadémián, Van der Stappennél tanulta a szobrászmesterséget. Itt már az akadémiai aranyérmet is megkapta. 1911-től egy évet tölthetett a Római Magyar Akadémián. Tragikusan korai halálát tüdőbaj okozta. Alkotásait az érzékeny plasztikai formálás jellemzi, fő művei megközelítik Rodin szobrainak minőségét. Számos vázlata, rajza és szobrainak gipszpéldánya a veszprémi Laczkó Dezső Múzeum tulajdona. Könyvtárunk Komakút téri főhomlokzatának Mária-reliefje szintén az ő alkotása.

Borsos József festőművész, fényképész
(Veszprém, 1821. dec. 21. – Budapest, 1883. aug. 19.)

Tanulmányait Bécsben végezte, neves kortársakról festett arcképeinek, s a különféle polgári témákat ábrázoló, gondosan megmunkált életképeinek köszönhetően rövid idő alatt széles körű ismertségre tett szert. Festményei jellegzetes biedermeier jegyeket mutatnak; anyagszerűen festett élénk, de finoman árnyalt színeivel, harmonikus kompozícióival a fejlődő Pest műpártoló közönségének igényeit igyekezett kielégíteni. Miután vagyonát a tőzsdén elvesztette, 1861-ben Bécsből Pestre költözött. Belátva, hogy a fotográfia térhódításával portréfestőként úgysem tud versenyezni, maga is fényképészműhelyt nyitott. Később bérbe vette a budai Szép Juhászné vendéglőt, melynek népszerűségét jól mutatja, hogy Deák Ferenc rendszeres nyári vendége volt, de Erzsébet királyné is többször megfordult ott budai tartózkodásai alkalmával.

Eötvös Károly író, újságíró, ügyvéd, politikus
(Mezőszentgyörgy, 1842. márc. 11. – Budapest, 1916. ápr. 13.)

Gimnáziumi tanulmányait a Pápai Református Kollégiumban végezte, majd Kecskeméten és Pesten tanult jogot, 1866-ben bírói vizsgát tett. Veszprémben ügyvédbojtár, a kiegyezés után vármegyei ügyész lett, itt is nősült, s több évtizeden át lakott a városban. 1872-től Deák-párti tagja, országgyűlési képviselőként nagy hatású szónoklataival hívta fel magára a figyelmet. A reformkori liberalizmus híve. Parlamentbeli felszólalásai mellett országos hírnevet a Tiszaeszlári gyilkossági per hozta meg számára, melyben védőügyvédként vett részt. A perről írott feljegyzései később könyvalakban is megjelentek (A nagy per, mely ezer éve folyik, s még nincs vége). Szépirodalmi műveiben, útirajzaiban a Bakony és a Balaton környéki anekdotákat, a reformkort, a ’48-as szabadságharcot és a köznemesi liberalizmus életszemléletét örökítette meg.