Vásárlói vélemények gyűjtése a kialakult extrém helyzetre való tekintettel
Drága Hari fanok, kedves vendégeink !

Először is szeretnénk mindenkinek sok erőt és kitartást kívánni az elkövetkező hetekhez, hónapokhoz mind lelkileg mind egészségileg! Kérünk mindenkit, nagyon vigyázzon magára és hozzátartozóira!
A kialakult helyzetre való tekintettel mindenképp fontosnak tartjuk megkérdezni titeket, hogy mit gondoltok a jelenlegi állapotokról illetve az előttünk álló időszakról?
Mindig is rendkívül sokat számított a véleményetek, ezért arra gondoltunk, most is szeretnénk első kézből megtudni, hogy mit gondoltok az aktualitásokról. Ennek a felmérésnek az a célja, hogy segítsük egymást ebben a nehéz helyzetben. Szeretnénk megkérni titeket, hogy írjatok le nekünk pár ötletet, gondolatot, hogy mivel tudnánk segíteni Titeket az elkövetkezendőkben és szerintetek hogyan tudnánk együttműködni továbbra is a kialakult helyzet ellenére. Legyen szó bármiről!
Nem titok, hogy az olyan kisvállalkozásokat mint a Hari Kebab igen érzékenyen fogja érinteni majd a karantén helyzet és ezzel együtt a Hari jövője is teljesen bizonytalanná vált, ahogy sok más emberé és vállalkozásé is. Rengeteg étterem, szálloda már most bezárt Budapest-szerte és a tömeges elbocsátások sem ritkák. Mi semmiképp sem szeretnénk cserbenhagyni a vendégeinket, ahogy a hőn szeretett Hari csapatot sem!
Előzetes információk szerint be fogják tiltani az éttermek helyben fogyasztását és csak a kiszállítást lehet majd működtetni. Mi már most készülünk erre az eshetőségre és a lehetséges kihívásokra . Amíg csak erőnkből telik, a Hari Kebab kiszolgálja vendégeit ugyanazzal a jól megszokott minőséggel, ahogy azt eddig is tette.
Kérünk Titeket osszátok meg velünk gondolataitokat, ötleteiteket! Nagyon sokat segítenétek vele!

Mindeközben folyamatosan igyekszünk minden szükséges óvintézkedést megtenni mindannyiunk érdekében. 📌 Az asztalokat, kilincseket, székeket óránként fertőtlenítő szerekkel tisztítjuk
📌 Munkatársaink rendszeresen mossák a kezüket egy erre alkalmas külön beszerzett fertőtlenítő szappannal 📌 Munkatársaink minden folyamatot, beleértve az előkészületi munkálatok, mosogatás, tálcák behozatala, stb. szigorúan kesztyűben végeznek.                            
Az üzemorvosunk (Dr. Ambrus Anikó) heti-kétheti rendszerességgel fogja vizsgálni a munkatársainkat, valamint ha nagyon eluralkodik a járvány és tarthatatlanná válna a szituáció, mi magunk fogunk úgy dönteni és meghozni az áldozatot mindannyiunk érdekében, hogy bezárjuk az éttermet és csak a házhozszállítást fogjuk működtetni. Ekkor fogjuk bekapcsolni majd a honlapon az elviteles  funkciót. Nagyon köszönjük mindenkinek a segítséget és kitartást kívánunk mindannyiótoknak! Vigyázzatok nagyon magatokra és egymásra! Az információt folyamatosan fogjuk áramoltatni felétek, hogy naprakészek legyetek!

A Hari Kebab csapata
Sign in to Google to save your progress. Learn more
1. *
Required
2. Milyen ötleteid vannak a kialakult helyzetre az éttermünkkel kapcsolatban? *
3. Mit vártok el tőlünk ebben a helyzetben? *
4. Ha van, akkor milyen félelmeitek vannak ételeinkkel, szolgáltatásainkkal kapcsolatban? *
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy