XII. Szent Imre Napközis Tábor hittanosoknak - 2024. augusztus 12-16.
Kedves Hittanosok!

Nagy szeretettel várunk benneteket az idei nyáron újra megrendezendő napközis hittantáborunkba, melyet a leendő 2-8. osztályos hittanosok számára hirdetünk meg. Bízunk benne, hogy öt napon keresztül igazi közösségi élményben lesz része mindnyájunknak!

Táborlétszámunk korlátozott (60 résztvevő), így a részvételi lehetőségről az alábbi tényezők figyelembevételével döntünk:
- ministránsunk vagy a Jézus Szíve templomban, vagy a Szent Imre templomban
- ide jársz hittanra, szentmisére


Kedves Szülők!

A különböző nyári táborok meghirdetése elkezdődött, így mi is szeretnénk biztosítani Önöket arról, hogy 2024. augusztus 12-16-ig megrendezésre kerül a XII. Szent Imre Napközis Tábor. Az ötnapos közösségi együttlétünk során a megszokott módon az utolsó napon kirándulni megyünk, a többi napot a plébánián és környékén töltjük.

Hittantáborunkra gyermeküket kizárólag az alábbi, online kitöltött űrlap elküldésével tudják jelentkeztetni. Mivel táborlétszámunk legnagyobb örömünkre egyre nőtt az elmúlt években, ezért fontos, hogy a középiskolás és főiskolás korosztálynak külön időpontban és helyszínen szervezünk tábort! (Tehát aki ősszel min. kilencedikes középiskolás lesz, már a nagyok táborába várjuk.) 
A részvételi lehetőségről a megadott e-mail címre terveink szerint május végéig értesítést küldünk, természetesen időben közöljük a programot és a szükséges egyéb tudnivalókat.

A tábor előzetes időbeosztása:
2024. augusztus 12-16.
Hétfőtől csütörtökig 8:30-17:00-ig, pénteken egész napos kirándulás lesz.

A tábor alatt hétfőtől csütörtökig tízórait, ebédet és uzsonnát biztosítunk, pénteken a kiránduláson egész nap egyéni tarisznyából étkezünk.

Tisztelettel kérjük a Kedves Szülőket, hogy a kitöltésnél olyan e-mail címet szíveskedjenek megadni, amely működik, mert minden információt ezen keresztül fogunk küldeni.
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Email *
A gyermek neve: *
Beceneve a névtáblára: *
A gyermek születési dátuma: *
MM
/
DD
/
YYYY
Ősszel hányadik osztályos lesz? *
A gyermek betegsége, diétája, allergiája: *
A gyermek TAJ-száma: *
Édesapa neve: *
Édesanya neve: *
Lakcím: *
Telefonszám (napközben is elérhető szülői mobil): *
Van-e a gyermeknek nyárra érvényes utazási kedvezménye a diákigazolványon túl? (pl. arcképes igazolvány, KAJLA útlevél, vármegyebérlet, stb.)
*
Előzetes kalkulációink szerint az egy résztvevőre jutó költség (napi háromszori étkezés, kellékek beszerzése a foglalkozásokhoz, kirándulás, stb.) kb. 25000 Ft lesz, ebből 5000 Ft-ot a plébánia vállal, tehát egy táborozó után 20000 Ft hozzájárulást kérünk. Tisztelettel kérjük azonban, hogy akinek nem okoz gondot, és szívesen támogatná a tábort, szíveskedjék alább bejelölni, mert ezek fényében tudjuk pl. a jutalmazás mértékét növelni, vagy egy fagyizást beiktatni. *
Szülői nyilatkozatok: *
Required
A copy of your responses will be emailed to the address you provided.
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
reCAPTCHA
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy