Jelölőcédula
Tisztelt VIKOTE Tag!

Alapszabályunk szerint Egyesületünk vezető tisztségviselőinek megbízatása 2022. év májusában lejár, új vezetőséget kell választani. Az előttünk álló választást megelőzően jelölteket kell állítanunk.
Az Elnökséget alkotó Elnök, Főtitkár és 8 tag személyét, valamint a Felügyelő Bizottság Elnökét és 2 tagját, az egyesületi tagok sorából, a Közgyűlés választja, nyílt szavazással, 4 éves időtartamra. Az Elnökség tagjai újraválaszthatóak.
Az Elnökség  határozata alapján felállította a Jelölő Bizottságot, amelynek feladata:
- a tisztségekre leadható jelölések határidejének meghatározása,
- a jelölő tagok által leadott jelölőcédulák vizsgálata,
- a jelölők választójogának és a jelöltek választhatóságának ellenőrzése,
- a választott tisztségekre a jelölti listák összeállítása.
Jelölő Bizottság tagjai:
dr. Tölgyes Tamás, elnök
dr. Czenner Zsuzsa
dr. Géczy Anna

Nem szükséges minden pozícióra jelöltet állítania, lehet csupán egyetlen személyt is jelölni.

Jelölését csak akkor tudjuk figyelembe venni, ha röviden megindokolja, miért tartja jelöltjét alkalmasnak az adott pozícióra.

A bekért személyes adatokra a jelölők beazonosítása és ezzel választójogának ellenőrzése érdekében van szükség.

Jelöléseket 2021. december 15. 24:00 óráig fogadjuk.

Tisztelettel:
dr. Tölgyes Tamás, a Jelölő Bizottság elnöke


Sign in to Google to save your progress. Learn more
Email *
Név *
Pecsétszám / azonosító
Születési hely és idő *
Anyja neve *
Rendelkezik érvényes VIKOTE tagsággal? *
A VIKOTE elnökének jelölöm:
Kérem, indokolja meg, miért javasolja az elnöki pozícióra:
A VIKOTE Főtitkárának jelölöm:
Kérem, indokolja meg, hogy miért tartom alkalmasnak a főtitkári pozícióra:
1. Elnökségi tagnak jelölöm:
2.Elnökségi tagnak jelölöm:
3.Elnökségi tagnak jelölöm:
4.Elnökségi tagnak jelölöm:
5.Elnökségi tagnak jelölöm:
6.Elnökségi tagnak jelölöm:
7.Elnökségi tagnak jelölöm:
8.Elnökségi tagnak jelölöm:
Kérjük, indokolja meg miért tartja őt/őket alkalmasnak a VIKOTE elnökségébe?
Felügyelő Bizottság elnökének javaslom:
Kérjük, indokolja meg miért tartja jelöltjét alkalmasnak a pozíció betöltésére.
Felügyelő Bizottság tagja1.
Felügyelő Bizottság tagja 2.
Kérjük, indokolja meg miért tartja őt / őket alkalmasnak a FB pozíció betöltésére.
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy