Komoly irodalmi vitákat indított el Háy János könyvfesztiválra megjelent kötete, a Kik vagytok ti?, amelyben a szerző nem kevesebbre, mint a „kötelező magyar irodalom újraélesztésére” vállalkozott. A napokban Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke bírálta a kötetet, mondván, hogy abban „nagyon nagy számú tényszerű filológiai-irodalomtörténeti tévedés” van, és hogy vissza akarja hozni azt a fajta életrajzi szemléletet az irodalomtanításba, ami ellen az elmúlt negyven évben küzdöttek. Háy János a hvg.hu-hoz eljuttatott levelében reagált a kritikákra, amelyek szerinte nem jogosak. Mint írta, a Kik vagytok ti? nem irodalomtörténet, nem tankönyv és nem akar axiomatikus igazságokat közölni, mert épp hogy a gondolkodás sokszínűségében és szabadságában érdekelt.

„Az a tapasztalatom, hogy ami bekerül a tradícióba, az bemerevedik, az alkotók pedig szobrok lesznek. A célom az volt, hogy érinthetők, elevenek legyenek az írók. Megpróbáltam élő emberként elképzelni őket” – mondta Háy János pár hete a Margó Irodalmi Fesztiválon, a Kik vagytok ti? című kötetének bemutatóján, ahol többször is hangsúlyozta, hogy nem irodalomtörténetet vagy tankönyvet akart írni, és hogy a kötetben kissé fikcionalizálta a szerzőket, életnovellákat írt róluk.

A szakma azonban vegyesen fogadta a kötetet, többen is úgy vélték, hogy a szerző által megfogalmazottak ellenére a könyv mégis a diákokat és a tanárokat célozta meg, és irodalomtörténetként van pozicionálva. Arató László a Magyartanárok Egyesületének elnöke hosszú Facebook-posztban fejtette ki, hogy mi a problémája a Kik vagytok ti? koncepciójával és tartalmával.

„A baj szerintem az, hogy a könyv rettentő gyakran úgy akarja feléleszteni a kötelezőket, hogy rosszakat mond róluk. Csakhogy önmagában a bálványrombolástól nem lesz népszerűbb a bálvány, nem kapunk kedvet műveinek elolvasásához. Még csak nem is az a logika működik, hogy az ürge egy mocsok/esendő alak volt, de ennek ellenére/ebből táplálkozva ez és ez a műve ezért és ezért nagyszerű. Az újraélesztő könyv gyakran nem újraéleszt, hanem legitimálja a viszolygást, a fintorgást, a feledést. Magában izgalmas olvasni - hisz Háy nagyon tud írni, a pletyka meg a hetyke és szellemes odamondások szórakoztatóak, dinamizálják a könyvet, csak éppen nem vezetnek el a művekhez.”

Arató László főként azt vetette Háy szemére, hogy az életrajzi megfeleltetést mint műmagyarázó elvet helyezte előtérbe, miközben az esztétikai nevelés éppen ez ellen küzd. Szerinte ráadásul a könyv többnyire csak a szerzőket hozza életközelbe, éleszti újra, nem a műveket. „Pedagógiailag, az olvasóvá nevelés szempontjából igen aggályosak Háy érvelés nélküli, meghökkentést keltő erős ítéletei. Nem túl jó mintát adnak.” – írta.

Szintén bírálta a kötetet Melhardt Gergő, akinek a Jelenkor nyári dupla számában jelent meg a kritikája Háy János könyvéről (a kritikát a Literán is el lehet olvasni). Ő amellett érvelt, hogy a kötet – az ajánlókkal, reklámokkal és a fülszöveggel ellentétben – nem hasonlítható Szerb Antal irodalomtörténetéhez és nem alkalmas arra, hogy a közoktatásban alternatív tankönyvként használják.

„Nem elfogadható ellenvetés mindezzel szemben, hogy Háy könyve nem is kíván a tudományos diskurzus része lenni, nem kíván mértékadó irodalomtörténeti munka lenni – hiszen akként pozicionálja magát, és olvasóközönsége is annak veszi. Alcíme, a Kötelező magyar irodalom arra utal, hogy a közoktatásban „kötelezően” elolvasandó szerzőkről és művekről szól a könyv, vagyis oktatási segédkönyv. E várakozásunk nem igazolódik be, hiszen olyan költők, írók hiányoznak, mint például Zrínyi vagy Kölcsey. Ezt az értelmezést gátolja az is, hogy a kötet egyébként „irodalomtörténeti munkaként” hivatkozik önmagára, és párbeszédbe kíván lépni az irodalomtörténettel mint diskurzussal és szakmával, annak képviselőivel és szövegeivel.”

Az Élet és Irodalomban a Ketten egy új könyvről rovatban jelentek meg kritikák a kötetről. Margócsy István úgy fogalmazott, lehet, hogy társalgási modora miatt sikere lesz a könyvnek, ő alapvetően mégis elhibázottnak gondolja ezt a vállalkozást:

„Nagy irodalomtörténeti vízió reményét engedi meg a könyv előszava – ezt az elvárást aztán nem teljesíti be. Hisz áttekintés helyett inkább úgy olvasandó e könyv, hogy egy tehetséges író, költő, megelégedvén szépirodalmával (mint már annyian), egyszer csak felkiált: hisz csak én tudom, milyen is az irodalom!”

Fűzfa Balázs viszont összességében pozitívan fogadta a kötetet, amely szerinte „nagy könyv, jó könyv” és akár a középiskolai tanárok számára is használható.

„Háy János persze nem klasszikus irodalomtörténetet ír. Felesleges méricskélnünk, ki hány oldalt kap ebben a könyvben, s hogy kinek jár egynél több fejezet novellisztikus bővítésekkel vagy fordulatokkal (Petőfi, Jókai, Weöres, Kassák, Szabó Lőrinc, Szabó Magda), s kinek nem.”

Háy János tegnap a hvg.hu-hoz juttatott levelében reagált a bírálatokra, főként Arató László soraira. Ebben azt írta, az ő célja nem az volt, hogy életrajzokból következtessen esztétikai minőségekre, sokkal inkább a lélektani mozgás és motiváció érdekelte, amely befolyásolja az alkotók működését. Szerinte téves elvárásra vagy félreolvasásra építve támadták a kötetét.

„A Kik vagytok ti? nem irodalomtörténet, nem tankönyv, bár mellékes hozadékként mindkét területhez hozzászól. Ha már valami, akkor a művészetről és az irodalomról, az esztétikáról aktívan gondolkodó könyv, méghozzá olyan szellemiségben, ami képes újragondoltatni az alapműveket és alkotókat.” – írta.

Forrás: https://konyves.blog.hu/2019/07/24/hay_janos_a_kik_vagytok_ti_nem_irodalomtortenet_nem_tankonyv