Együtt a jövőnkért 2023. szeptember – Szezonnyitó áttekintés
A tanév első Együtt a jövőnkért alkalmán megvizsgáljuk, milyen tanulmányi ösztöndíj-lehetőségek állnak a látássérült fiatalok rendelkezésére, valamint ejtünk néhány szót a nyár és a közeljövő szakmai programjairól.

Mind a közoktatásban, mind a felsőoktatásban tanulóknak jól jön a támogatás, legyen az akár anyagi, akár tárgyi adomány vagy segítségnyújtás. Az MVGYOSZ több tagegyesülete is támogatja a fiatalokat, ám a juttatások formája és jellege regionálisan eltér. Hol juthatnak taneszköz-beszerzési támogatáshoz és hol kaphatnak rendszeres vagy egyösszegű tanulmányi ösztöndíjat? Mik ezeknek a feltételei és hány ember részesülhet ilyen támogatásban egy évben? A szeptemberi találkozón többek között az erre vonatkozó  felmérésünk eredményeit is ismertetjük.

Idén nyáron több fontos tudományos és más jellegű, a látássérült fiatalok életére nézve is előremutató eseményt szerveztek. A Nyíregyházán megtartott A hallássérült és látássérült személyek felnőttkori tanulásának eszközei konferencia és az Országos Braille Olvasásverseny céljairól és elért eredményeiről Nemes-Nagy Tünde, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete elnöke fog beszámolni. A Könnyen Érthető Kommunikáció, Egyenlő Esélyű Hozzáférés nemzetközi konferenciáról Farkasné dr. Gönczi Rita, az ELTE BGGYK adjunktusa nyújt rövid betekintést, kiemelve a KÉK nyelv fontosságát a látássérült fiatalok életében. Idén nyáron szervezték meg először a Multisport Para Európa-Bajnokságot Hollandiában, Rotterdamban. Az eseményen szerzett élményeikről látássérült sportolóink fognak mesélni.

Habár az esemény szeptemberben valósult meg, még a késő nyári események közé sorolhatjuk a 7. Akadálymentes Turizmus Napját, amiről Almádi Evelin, a Vakok és Gyengénlátók Baranya Megyei Egyesülete elnökségi tagja fog beszámolni.

És hogy milyen programok várnak még ránk az ősz folyamán? Az Együtt a jövőnkért szeptemberi alkalmán kiderül.

Az eseményre szeretettel várjuk a látássérült fiatalokat és szüleiket, gyógypedagógus szakembereket és hallgatókat, az oktatási intézmények képviselőit, az érdekképviseleti szervezetek munkatársait és önkénteseit, illetve más, a téma iránt érdeklődő személyeket.

Az esemény időpontja: 2023. szeptember 27. 16:00
Az esemény helyszíne: online - Google Meet

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet 2023. szeptember 25. (hétfő) 23:59-ig fogadunk jelen online űrlapon.


Várunk szeretettel minden kedves érdeklődőt!

Puskás Anett
ifjúsági referens
a
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Jelentkező neve.
Jelentkező e-mail címe.
Oktatási intézmény, szervezet vagy cég teljes megnevezése.
Amennyiben ismer tanulmányi ösztöndíjakat, pályázatokat, lehetőségeket, kérem, nevezze meg őket.
Amennyiben kérdése, észrevétele van, itt leírhatja.
Nyilatkozat - Jelentkezésem kitöltésével és megküldésével egyidejűleg hozzájárulok ahhoz, hogy a jelentkezési lapon szereplő adataimat a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) kezelje. Tudomásul veszem, hogy az adataimat az MVGYOSZ a beszámolóiban és elszámolásaiban rögzíteni fogja. Valamint tudomásul veszem, hogy az Együtt a jövőnkért eseményei nyíltak, azokon fotó, videófelvételek készülnek, melyeket a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége szabadon felhasználhat.
Clear selection
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This form was created inside of Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége. Report Abuse