Netkorrep - Online korrepetáló program jelentkezés diákoknak 2019/20 tavaszi félév - korona időszak
A Menetszél Egyesület magasabb fokozatba kapcsolta a Netkorrep online korrepetálól programját márciusban, mivel a koronavírus radikálisan átírta a közoktatás forgatókönyvét. Alkalmazkodunk a Netkorrep iránt megugrott szülői és pedagógusi igényekre, s ezt erőforrásinkhoz mérten, továbbra is ingyenesen biztosítjuk.

A program célja a gyerekek tanulmányi eredményének javítása, a tanulás megszerettetése és ezáltal a továbbtanulási esélyeik növelése.

A gyerekek térítésmentesen tanulhatnak angolt vagy matekot 2. osztálytól egészen 12. osztályig. A korrepetálás online történik, így kényelmesen otthonról is részt lehet rajta venni. Ami feltétlen szükséges egy számítógép vagy táblagép és erős internetkapcsolat.

Olyan családok általános iskolás és gimnazista gyerekeinek jelentkezését várjuk, akiknél érték a tanulás, fontos, hogy a gyerekek hogy teljesítenek az iskolában, azonban magántanár finanszírozása nehézséget okozna.

A korrepetáló programon való részvétel térítésmentes, de állandó feltételekhez kötött.
Az órákat a Menetszél Egyesület önkéntesei tartják.


A RÉSZVÉTEL FELTÉTELEI:

– számítógép vagy táblagép, amit a korrepetálás alatt a diák használhat (az okostelefon nem megfelelő!)
– számítógépen vagy táblagépen lévő mikrofon és webkamera
– a korrepetálás ideje alatt csendes környezet biztosítása
– a korrepetálás ideje alatt szülő vagy segítő elérhetősége, aki technikai vagy magatartási probléma esetén segít (megszakad az internet kapcsolat, a diák nem a gép előtt tartózkodik stb..)


A GYEREKEKRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK:

– vállalom, hogy minden héten egyszer részt veszek a 60-90 perces korrepetáló alkalmon (előre egyeztetett időpontban)
– legalább 1 nappal előre jelzem az engem segítő önkéntesnek, ha nem tudok részt venni valamelyik alkalmon és egyeztetek másik alkalmat az adott hétre
– odafigyelek az órán
– szót fogadok a korrepetáló önkéntesnek
– minden alkalommal megírom az előző korrepetáláson kiadott összes házi feladatot.

Jelentkezési határidő: 2020.04.26. vasárnap 12:00

Online felkészítő tréning: 2020.04.26. vasárnap 17:00

Program időtartama: 2020.04.27. - a tanév végéig

Kérdéseikkel keressenek minket e-mailben vagy Facebookon.
E-mail cím: netkorrep@menetszelegyesulet.hu
https://www.facebook.com/menetszelegyesulet

Kecskés Annamária
Netkorrep Programvezető

Weber Dóri
Netkorrep programvezető

Babus Csaba
Menetszél Egyesület elnöke
Netkorrep koordinátor

https://menetszelegyesulet.hu/programjaink/netkorrep/

Iniciar sesión en Google para guardar lo que llevas hecho. Más información
Correo *
Diák e-mail címe
Diák neve *
Részt vett korábban a diák a Netkorrep programban *
Pedagógus megnevezése, aki ajánlotta a programot. *
Pedagógus email címe, aki ajánlotta a programot
Hányadik osztályba jár a diák? *
Iskola neve és címe *
Milyen tantárgyakból lenne szüksége korrepetálásra? (csak egy választható) *
Milyen készülékről fog tudni a gyermek részt venni a korrepetáláson? (az okostelefon nem megfelelő!) *
Milyen erős internetkapcsolata van? *
Rendelkezik webkamerával és mikrofonnal a számítógépén vagy táblagépén? *
Szülő/Nevelő neve *
Szülő/Nevelő e-mail címe *
Szülő/Nevelő Facebook profilja (saját profilra kattintva kimásolt link vagy a pontos Facebook név)
Szülő/Nevelő telefonszáma *
Hol találkozott a felhívással? *
Miért tartanak igényt a térítésmentes oktatásra? *
Elolvastam és elfogadom a Menetszél Egyesület adatvédelmi tájékoztatását: https://menetszelegyesulet.hu/adatvedelem/
Amennyiben a jelölődobozt üresen hagyom, úgy nem járulok hozzá a személyes adataim kezeléséhez. Ez esetben tudomásul veszem, hogy a Netkorrep programra való jelentkezésem és részvételem nem lehetséges.
Gyermekem törvényes képviselőjeként tudomásul veszem, hogy a Menetszél Egyesület korrepetáló programján és egyéb eseményein gyermekemről fénykép-, illetve videófelvétel készülhet, amit az Egyesület saját programjai népszerűsítésére különböző felületeken felhasználhat. (A programokról megjelent képek és videók nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a továbbiakban is folytathassuk a korrepetálást.) *
Obligatorio
Egyéb kérdés, megjegyzés:
Enviar
Borrar formulario
Nunca envíes contraseñas a través de Formularios de Google.
Este contenido no ha sido creado ni aprobado por Google. Denunciar abuso - Términos del Servicio - Política de Privacidad