A Gyökössy Intézet hivatásgondozó munkaága szeretettel várja azon
református,
tiszántúli kórházlelkészek jelentkezését, akik részt
vennének az április végén, május elején induló hivatásgondozó
csoportban.
Minimum
5 fővel indul a csoport, negyedévente egy alkalom. Egy alkalom 2x1,5
óra. Minden egyes alkalommal más-más résztvevő által hozott szakmai
eseteket (problémát) dolgozunk fel.
A
szupervízió a szakmai személyiség, a szakmai önismeret fejlesztésének
módszere. A csoport segíti a résztvevőket abban, hogy jobban megismerjék
szakmai, munkahelyi szerepeiket és tudatosítsák működésmódjaikat. Ennek
legfontosabb eszköze az önreflexió, azaz gondolataink és érzéseink
megfigyelése, megfogalmazása és megosztása a csoport reflektív
jelenlétében. A csoportmunka alapfeltétele a titoktartás mind a
résztvevők, mind a csoportvezetők részéről.
A csoportba várjuk azoknak a jelentkezését:
akik szeretnék tudatosítani magukban szakmai működésüket,
akiknek munkahelyi (egyéni vagy közösségi szintű) nehézségeik, dilemmáik vannak,
akik lelkészi hivatásuk kérdéseiben szívesen veszik a testvéri támogatást.
A csoport vezetője: Marosszéki Emese, szupervízor, egyetemi oktató
Helyszín: Debrecen, DEKK Kenézy Centrum, Bartók B. u. 2-26., Kápolna
Időpontok: Az alkalmak időpontját a részvevőkkel közösen jelöljük ki.
A
részvétel díja: A program az Kórházmisszió és Gyökössy Intézet közös
szervezésében valósul meg, a részvételhez való hozzájárulás 2.000
forint/fő/alkalom.
Kérjük,
hogy lelkészházaspárok esetén csak a pár egyik tagja jelentkezzen a
kontraindikáció miatt! Ugyanezen okból az azonos intézményben szolgálók
közül is egy lelkipásztor jelentkezését várjuk!
Jelentkezés: 2024. április 8-ig.