Ingyenes tárlatvezetés a középkori királyi palota-kiállításban, az Albrecht-pince megtekintése a magyar kultúra napja alkalmából
Újra látogatható az augusztusban felújítás miatt bezárt Albrecht pince a Budapesti Történeti Múzeum középkori királyi palota-kiállításában.

Az 1967 óta nem bolygatott műemléki épületbelsőben  különböző építészeti korszakok rétegződnek egymásra: az alaptér a palota középkori ciszternája, melybe támasztékul a barokk kor során pilléreket és árkádíveket állítottak be. A középkori falazatot anyagában való megőrzése miatt sem vésni, sem bontani nem lehetett, így a felújítás nagy kihívás elé állította a projektben résztvevő tervezőket és kivitelezőket.

Az épületbelső mellett az ide eső kiállításrész tematikája is megújult: a bevezető rész a palota modern helyreállításáról és ennek tervezőjéről, Gerő László építészről emlékezik meg. Ezt követi a palota és a város vízellátásának bemutatása, végül az érdeklődők megtekinthetik az épületek díszítésére használt, észak-itáliai stílusú, változatos mintakincsű idomtéglákat, melyek léte arra utal, hogy ‒ a közhiedelemmel ellentétben ‒ nem Mátyás király volt az első és egyetlen uralkodó, aki a budai királyi rezidencia kiépítésénél itáliai mintákat követett és itáliai mestereket alkalmazott.

A felújított kiállításrész a középkori palotát bejáró ingyenes tárlatvezetés keretében tekinthető meg.

Időpont: 2020. január 22. 16:00-17:00

Maximum csoportlétszám: 30 fő

Találkozó a múzeum aulájában.

A tárlatvezetés ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött.
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Email *
Név: *
Hány résztvevővel regisztrál? *
Honnan értesült a tárlatvezetésről?
Feliratkozik hírlevelünkre?                                          
Feliratkozóinknak havonta egy-két alkalommal küldünk hírlevelet programjainkról és kiállításainkról.
Clear selection
Elfogadja az adatkezelési tájékoztatóban foglaltakat?
Az Adatkezelési tájékoztató itt olvasható: http://www.varmuzeum.hu/adatkezelesi-szabalyzat.html
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy