A Szent-Györgyi Albert Agóra nyári gyermek programjainak értékelése
Kedves Szülők!

2021. nyarán június 21-től- augusztus 6-ig a Szent-Györgyi Albert Agóra 67 szaktábort valósított meg, összesen  1.427 tábori részvétellel. Ez a szám kb. 778  fő táborozó gyereket  jelent. A számok alapján valószínűsíthető, hogy egy-egy gyermek kb. 2 táborunkban vett részt. Nagyon jó volt azt is látni, hogy voltak olyan táborozó gyerekek, akik 3-4 hetet is töltöttek nálunk.

Június 28-tól- augusztus 6-ig valósítottuk meg az Önkormányzati napközis tábort is, ahol hetente 210-226 gyermek vett részt. Itt összesen a 6 hét alatt 1.327 tábori résztvevőnk volt.

Nagyon nagyon törekedtünk arra, hogy a táborokban minden rendben legyen és színvonalas, hasznos nyári program részesei legyenek a gyerekek! Az elmúlt évtizedek megerősítették bennünk, hogy a jó tábori élmények  meghatározóak a gyerekek középiskolás korára és felnőtt korára is!

Nagyon köszönjük valamennyi munkatársunknak, támogató és együttműködő partnereinknek, a gyakorlaton és közösségi szolgálaton levő kb. 50 diáknak a 2021. nyarán végzett munkáját, támogatását!

Megköszönjük, ha a szülők és gyerekek a mellékelt linken megosztják velünk véleményüket, tapasztalataikat a nyári táborokkal kapcsolatban.
Mindezeket felhasználjuk a jövő évi táborok szervezésénél!

Mindenkit, gyerekeket, fiatalokat, felnőtteket várunk vissza szeptember 1-től az Agórába!

A Szent-Györgyi Albert Agóra munkatársai nevében:
Orbán Hédi
igazgató

Inicia la sessió a Google per desar el teu progrés. Més informació
Gyermekem/gyermekeim részt vettek *
Següent
Esborra el formulari
No enviïs mai contrasenyes a través de Formularis de Google.
Google no ha creat ni aprovat aquest contingut. Informa d'un ús abusiu - Condicions del Servei - Política de privadesa