Jelentkezés az online közösségi imára
  • Március 8-tól kezdve arra törekszünk, hogy hetente,  a YouTube-csatornánkon és Facebook-oldalunkon közvetített CSODA (Csiszér Online Dicsőítő Alkalom = CS-O-D-A) után, (amely 70 perc lesz: 50 perc dicsőítésből, majd 20 perc buzdításból fog állni), mindig legyen Zoom-on egy online közösségi ima is. Ez 20 perc lenne, és az ország minden tájáról együtt imádkozhatnánk azokkal a szándékokkal, amik az online dicsőítés vagy buzdítás során feljött bennetek. (Ezért ha részt vennétek az online közösségi imán, akkor az előtte való közvetítéseket is mindenképp nézzétek, kapcsolódjatok be.)
  • A célunk az volna, hogy azok, akik még nem tartoznak közösségbe, mert az ő településükön még nincs erre lehetőség, ők is egy kisközi részei legyenek ilyen módon. Ebben szeretnénk őket vezetni. 
  • Hosszú távon pedig azt szeretnénk, hogyha esetleg több ember jelentkezik be ugyanarról a helységből vagy egymáshoz közeli településekről, akkor őket összekössük és így megalakulhasson még több közösség. Amikor pedig már megalakultak, akkor "elengedhessük" őket, hogy együtt menjenek tovább, mint egy közi.
  • Tehát nem szeretnénk a már meglévő közikből elvonni az embereket, hanem az volna a cél, hogy akiknek még nincs közösségük, annak adjunk lehetőséget, hogy tartozzanak valahová, és a jövőben még több közi alakuljon.
  • Az alkalom ingyenes! Viszont a mi Zoom-előfizetésünk alapján egyszerre csak 100 eszköz tud bejelentkezni, így időbeli sorrend alapján az első 98 eszközt/regisztrálót tudjuk beengedni az imára.
  • Jelentkezési határidő: 2023.06.20. 24:00
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Email *
E-mail-cím megerősítése *
Kérjük ugyanazt az e-mail-címet add meg újra. Félreírások elkerülése miatt szükséges megismételni ezt a kérdést. Erre a címre fogjuk küldeni az online közösségi alkalom linkjét és jelszavát, így kérjük olyan címet adj meg, amit valóban használsz.
Teljes név *
Településed neve
*
Nem kell pontos lakcímet megadni! Csupán amiatt kérdezzük településed, hogy tudjuk honnan jelentkezel be, és esetleg összeköthessünk Téged másokkal, akik szintén az adott településről vesznek részt ezeken az alkalmakon.
Hányan vennétek részt az online imán a neked küldött linkről? *
A fent leírt, általad megadott e-mail-címre elküdjük a Zoom-linket, és ha belépsz a Zoom-ba, hányan néznétek otthonról ugyanarról az eszközről? (Pl. ha házastársad, gyermekeid is bekapcsolódnak, vagy többen összejöttök az adott településről, hogy együtt imádkozzatok velünk, akkor hányan néznétek?)
Amennyiben nem egyedül jelentkeznél be, írd le a többi résztvevő teljes nevét is:
Nyitott vagy arra, hogyha mások ugyanarról a településről jelentkeznek be, mint Te, vagy hozzád közel vannak, akkor összekössünk velük? *
Required
Bármi egyéb, amit szeretnél megosztani velünk:
Az általad megadott e-mail-címet betesszük az online közösségi imával kapcsolatban létrehozott levlistára. *
Erre a levlistára fogjuk kiküldeni az adott alkalmak Zoom-linkjét és jelszavát, illetve a közösségi imákkal kapcsolatos információkat.
Required
Adatkezelési nyilatkozat
*
E jelentkezési lapon megadott személyes adatok kezelője Csiszér László. A megadott adatokat – a 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelően – kizárólag az online közösségi imával kapcsolatos információk eljuttatása, valamint kapcsolattartás céljából kezeli. Az adatokat kizárólag azon időtartamig őrzi, kezeli, tárolja, amíg az megfelel a hivatkozott jogszabályi előírásoknak. A fenti adatokat illetéktelen személyek számára semmilyen formában nem teszi hozzáférhetővé. Az űrlap elküldése egyszersmind a fenti tájékoztatás tudomásulvételét és az abban foglaltak elfogadását – az adatkezeléshez való hozzájárulást jelenti. Az adatok módosítását, frissítését vagy törlését a zenekar@csiszer.hu címre küldött kérésre végzi el.
Required
A copy of your responses will be emailed to the address you provided.
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
reCAPTCHA
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy