Kérdőív az MDT 93. Nagygyűlésen való részvételről
Tisztelt Kolléga!

Az MDT 2020-as Nagygyűlését a COVID járványügyi helyzet miatt nem tarthatjuk meg a szokásos módon. Az MDT és a kongresszus szervezését végző Convention Kft számára is elsődleges szempont a Tagság biztonságának garantálása.

 A Tagság körében végzett korábbi felmérés alapján az MDT vezetősége ún. hibrid (azaz részben helyszíni, részben online részvétellel megvalósuló) kongresszus megszervezését készítette elő. A járványügyi helyzet folyamatos változása miatt azonban szükségesnek gondoljuk a helyzet rendszeres újraértékelését, szükség szerint a tervezettek esetleges módosítását.

Az elmúlt hetekben Magyarországon a járványügyi helyzet kedvezően alakult, azonban a környező országokban és hazánkban is kialakultak kisebb-nagyobb fertőzéses gócpontok. Pontosan nem lehet előre jelezni, milyen járványügyi környezetben kell majd november végén megrendeznünk a konferenciát. Az azonban biztosra vehető, hogy a személyes részvétellel zajló kongresszusokat csak limitált számú résztvevővel és a járványügyi intézkedések szigorú betartása mellett (pl. maszk viselése, szociális távolság megtartása, rendszeres kézfertőtlenítés) lehet majd megtartani (további részletekért tekintse meg a Convention Kft és az Aquaworld Resort Budapest Hotel járványügyi protokolljait).

Válaszát  2020.08.10. hétfőig 14 óráig szíveskedjen elküldeni.

Köszönjük válaszát!

Prof. Dr. Gyulai Rolland Dr. Szabó Éva
MDT elnök MDT főtitkár


Logg på Google for å lagre fremdriften din. Finn ut mer
A fentiek miatt, a kongresszus tervezésének előkészítése érdekében kérjük, jelezze számunkra, hogy személyesen részt vesz-e majd a 2020-as Nagygyűlés helyszíni programjain az Aquaworld Resort Budapest Hotelben.   *
Send
Tøm skjemaet
Dette innholdet er ikke laget eller godkjent av Google. Rapporter uriktig bruk - Vilkår for bruk - Retningslinjer for personvern