Horgász kérdőív - Busák a természetes vizeinkben
Azért, hogy a továbbiakban minél lényegretörőbben tehessük fel a kérdéseket, kérjük ezt a részt figyelmesen olvassa el, és ez alapján töltse ki a kérdőívet, mely pár percet vesz csak igénybe:

- A kérdőív kitöltésével a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen belül működő Halászati Kutató Központ kutatóinak főként busákkal kapcsolatos kutatásában vesz részt. A kérdőív önkéntes és névtelen.

- Ha Ön abban a szerencsés helyzetben van, hogy NEM szokott találkozni busával, akkor is töltse ki a kérdőívet, hiszen a halfaj hiánya is ugyanolyan fontos adat, mint a jelenléte!

- Amennyiben több horgászhelyre jár rendszeresen horgászni, úgy azokat KÜLÖN válaszban küldje el. (A kérdőív válaszainak megadása után lehetőség nyílik újra kitölteni a kérdőívet.) Ha csak egyszer szeretné kitölteni, akkor kérjük, hogy ez az legyen, amelyik helyet a legjobban ismeri. (Egymás melletti települések egy adott víztérnél nem feltétlenül számítanak külön helynek, csak ha az merőben eltérő élőhely, pl duzzasztás választja el)

- Külön kérjük, hogy MAGÁN HORGÁSZTAVAK adatait ne írják be! Az ezekről szóló válaszok nem kerülnek az eredmények közé.

- A válaszok egy részének kitöltése az Ön által szolgáltatott adat használhatósága miatt kiemelten fontos (ezek a csillaggal jelölt kérdések).

Létrehoztunk egy csoportot, mely a busával kapcsolatos információk terjesztéséről szól, főleg a horgászat, a kutatás és a gasztro vonal mentén: www.facebook.com/groups/700542470641915 Örömmel vesszük, ha segít minket a csoport tartalommal való feltöltésében.
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Kérem adja meg annak a víznek a nevét, melyre a kérdőív összes további válasza vonatkozik! (A könnyebb azonosítás végett kérjük, hogy lehetőleg a google maps által is ismert nevet adja meg!) *
Kérem adja meg a horgászhelyhez legközelebbi település nevét, hogy beazonosíthassuk a horgászvíz szakaszát, amelyre a válaszai vonatkoznak! *
Mennyi ideje horgászik a fent megnevezett szakaszon? *
Évente megközelítőleg hány alkalommal horgászik itt? *
A horgászatai alkalmával milyen halfajokra horgászik tervezetten ezen a vízterületen? *
Required
Milyen preferált módszerrel horgászik itt ezekre a fajokra? *
Required
Találkozott-e busával a fent megadott vízterületen történő horgászatai során? (Több válasz is megjelölhető, ha igen) *
Required
Milyen évszakokban találkozik ezen a helyen busákkal? (Több válasz is megjelölhető, ha találkozik velük) *
Required
Mennyire érzi problémának a busák jelenlétét a fent megadott vízterületen? (Ha nincs információja busáról ott, akkor az érték 0.) 1: nem érzem problémának, 5: nagyon nagy probléma *
Amennyiben probléma a busa ott, az ön szerint mióta probléma? *
Tapasztalt-e a probléma mértékében változást mióta ott horgászik? *
Szokott-e kifejezetten busára horgászni a fent megjelölt helyen? *
Milyen gyakran horgászik busára? *
Soha
Mindig
Miért horgászik, vagy miért nem horgászik ott busára? *
Required
Mennyi busát fog évente? (Pontos, vagy nagyságrendileg eltérő adatot az egyéb opció alatt adhat meg. Jelen kérdésnél a külső akadás is fogásnak számít.) *
Mennyi busát visz el évente? *
Mit gondol, hogyan lehetne a busa állományát hatékonyan csökkenteni? (Több válasz is megjelölhető.) *
Required
Kérjük adja meg a korát! (A kitöltés nem kötelező)
Kérjük adja meg a nemét! (A kitöltés nem kötelező)
Clear selection
A kérdőívvel kapcsolatos meglátásait, egyéb javaslatait megoszthatja velünk itt. (A kitöltés nem kötelező)
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy