Zarándoklat gyerekeinkért Bátára 2022. szeptember 24-én
Azokat a szülőket hívjuk zarándoklatra Bátára, akiknek a gyerekei (unokái) megsebződhettek szüleik válása miatt, vagy mert nem együtt élő szülők mellett válnak/váltak felnőtté. A gyaloglás közben név szerint imádkozunk mindegyik gyerekért, és a szentmisét is értük ajánljuk föl. Ezen a zarándoklaton csak a szülők vesznek részt, tehát gyerekeket nem hívunk erre a napra. Minden szülő jöhet, akár kicsi, akár már felnőtt a gyereke. Az az egykori egyedülálló szülő is jöhet, aki azóta új kapcsolatban él.
A zarándoklat kb. öt kilométeres ütemes gyaloglást jelent. Akinek ez megerőltető, részt vehet az imádkozásban a kegytemplomból, élő kapcsolatban az úton levőkkel. A zarándoklaton való részvétel ingyenes. A vírushelyzettől függően közös buszt bérelünk, ennek költségeihez hozzájárulást kérünk, de lehet, hogy mindenkinek egyénileg (esetleg telekocsikkal) kell érkeznie, erről értesítést küldünk. A szervezés miatt az egyénileg utazókat is kérjük, hogy regisztráljanak.
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Neved és ahogy szólítsunk *
pl. Gipsz Eufrozina, Rozi - Malter Menyhért, Menyus
E-mail címed, ahol a válasz-levelünket biztosan olvasod *
Gyerekeid/unokáid keresztneve, akikért a zarándoklaton imádkozni akarsz (csak keresztnév!) *
pl. Peti, Zotyó, Vicus
Telefonszámod (mobil) *
Hol laksz? (település, ahonnan indulsz) *
Utazás *
Jó lenne, ha minél többen el tudnának jönni vidékről is telekocsival. Ezért kérünk, oszd meg a szabad helyeidet másokkal. Az egymásra találáshoz add meg az indulási pontodat (budapestiek a kerületet is!), és hogy hány főt tudsz befogadni.
Csak a valóban üres helyek számát írd be, ha már hozol utastársakat, az ő helyüket ne ajánld föl. (Azonban kérjük, hogy mindenki  külön regisztráljon!)
Az autómban felajánlható helyeim száma és az indulási pontom (Budapestieknek kerület is!)
Gyalogolva vagy a templomban imádkozva veszel részt? *
Köszönjük a jelentkezésedet!  Válaszlevelünkben minden tudnivalót megírunk nemsokára, addig kis türelmet kérünk.
Megjegyzés
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy