Az edigiek során már többször hangsúlyoztuk, hogy bár a mikroprocesszor  alapműveletei  - az összeadés, a kivonás és az összehasonlítás - igen  egyszerűek, éppen rendkívül gyors működésük miatt lesz a hatásuk annyira  összetett.
Mintegy  nyoc  másodpercig tart, ha hét 16 jegyű számot ezersszer kel összeszorozniuk.  A tipikus, hejesírást ellenőrző program, amelynek a kérdéses  szót a hajlékony lemezen tárolt 25 000 szavas szótárból kell ki keresnie,  és jeleznie kell, hogy megtalálta-e benne vagy sem, mindössze  a másodperc egötöd részét veszi igénybe, ami sokszorta nagyobb sebességet jelent, mintha ember végezné ugyan ezt a munkát. Tessék csak magukon kipróbálni! Másrészt viszont, egy ember aligha bajlódna azzal, hogy utánnanézzen a szavak többségének, hiszen ránézésre is tudja, hogy jók-e helyesírási szempontból. A  hatyag  programmozó  könnyen  elffecsérelheti a számítógépmunkát úgy, hogy programja jó hosszú időt fog fel emészteni valamilyen nyilvánvalóan  egyszerű dolog elvégzésével. Lassúsága abból ered, hogy a szémótígép  ideje  nagy  részét azzal fogja tölteni, hogy azt végezze, amit a programozó írt elő neki, ahelyet, hogy a tényleges munkán dolgozna. A személyi számítógépnek viszont nem kell nagyon gyors működnie: ideje nagyobb  részében úgyis arra vár, hogy felhasználja beadjon neki valamit a bilentyűzetén.
Egy gyakorlott gépíró percenként 300-400 leütéses sebességgel tud dolgozni.  Egyetlen  karakter  leütésének  ideje alatt a procceszor közel félmillió  lépést  tud  végrehajtani.  Az esetek nagy részében azonban nincs döntő jelentősége a mikro számítógép sebességének. Mivel viszonylag  olcsó  és  rendszerint  csak egyetlen felhasználója van, tervezői ilyen  megfontolásokkal  elég  ritkán törődnek. A kérdés az: “Végezzem inkább kézzel a számítást?” - és a válasz rend szerint: “Nem”.