Kérdőív a Kaposvári SZC iskoláinak online oktatásával kapcsolatos tapasztalatokról
Tisztelt Szülők!

A járványügyi veszélyhelyzet kapcsán meghozott kormányzati intézkedések részeként hazánk valamennyi középfokú oktatási intézményében, így a Kaposvári Szakképzési Centrum iskoláiban is – a személyes jelenlétet igénylő szakmai gyakorlatokon kívül - online munkarend szerint folyik a tanítás.
Az online oktatás ismételt bevezetése óta több mint két hónap telt el. A tavaszi félévben és ez idő alatt rengeteg tapasztalat halmozódott fel oktatóban, tanulóban és szülőben egyaránt.
Természetesen ez az időszak minden, az online oktatásban valamilyen módon érintett számára rengeteg nehézséggel jár nap, mint nap, ám a megváltozott körülmények ellenére intézményeink arra törekednek, hogy a megszokott magas színvonalon lássák el feladataikat, s a lehető legkorszerűbb tudást adják át diákjaink számára.
Ahhoz, hogy munkánkat a jövőben még jobban végezhessük, szükségünk van az Önök közreműködésére is. Kérjük, hogy az alábbi – néhány percet igénybe vevő - anonim kérdőív kitöltésével segítsenek bennünket abban, hogy minél alaposabban megismerhessük az Önök online oktatás során szerzett tapasztalatait. A kérdőív utolsó két kérdése lehetőséget ad arra, hogy észrevételeiket, fejlesztő javaslataikat is megosszák velünk.
Segítő együttműködésüket köszönöm szépen és a Kaposvári Szakképzési Centrum valamennyi munkatársa nevében jó egészséget kívánok Önöknek.

Kaposvár, 2021. február 2.

Tisztelettel:

Weimann Gáborné
főigazgató

Sign in to Google to save your progress. Learn more
Adatvédelem
A Kaposvári Szakképzési Centrum Adatkezelési szabályzatát itt találja:
https://kszc.hu/dokumentumok/Adatvedelmi_es_adatbiztonsagi_szabalyzat_3-2020.pdf
Nyilatkozat *
Mely iskolánk online oktatásával kapcsolatban rendelkezik tapasztalatokkal? *
Required
Mennyire elégedett a közismereti tantárgyak (matematika, magyar nyelv és irodalom, történelem, idegen nyelv, stb.) online oktatásának színvonalával? *
Egyáltalán nem
Teljes mértékben
Mennyire elégedett az online módon megvalósított szakmai elméleti és gyakorlati tantárgyak oktatásának színvonalával? *
Egyáltalán nem
Teljes mértékben
Mennyire elégedett az online oktatás során a tudás mérésére (számonkérés) alkalmazott oktatói módszerekkel? *
Egyáltalán nem
Teljes mértékben
Az online oktatás során gyermeke mely digitális oktatási felületet használja rendszeresen? (Több válasz is lehetséges.) *
Required
Az alábbi digitális oktatási felületek közül melyek a gyermeke számára legkönnyebben használhatók? (Több válasz is lehetséges.) *
Required
Mennyire elégedett az online oktatás során az oktatók által rendelkezésre bocsátott tananyagokkal? *
Egyáltalán nem
Teljes mértékben
Az online oktatás során mi okozza gyermeke számára a legtöbb nehézséget? *
Required
Tartanak-e az oktatók gyermeke számára online élő videós tanórát, foglalkozást? *
Gyermeke szívesen vesz-e részt online élő videós tanórán, foglalkozáson? *
Gyermeke szükség esetén tud-e egyéni segítséget kérni oktatójától az átadott tananyaggal kapcsolatban? *
Milyen platformon jutnak el gyermekéhez iskolai információk? (Több válasz is megjelölhető.) *
Required
Mennyire elégedett az iskola online oktatás idején folytatott kommunikációjával? *
Egyáltalán nem
Teljes mértékben
Milyen, az iskolai online oktatás színvonalának javítását elősegítő javaslatai, észrevételei vannak?
Gyermeke milyen, az online oktatás során megismert tanulási módszereket használna szívesen a jövőben, a személyes jelenlétet igénylő oktatás során is?
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy