Néhány bölcsesség
Mindig szívesen tanulok, csak éppen nem mindig szeretem, ha tanítanak. (Winston Churchill)
Aki tanul, de nem gondolkodik, elveszett ember. Aki gondolkodik, de nem tanul, nagy veszélyben van. (Konfuciusz)
Két év elég ahhoz, hogy megtanulj beszélni, de egy egész élet kell, hogy megtanulj hallgatni. (kínai mondás)
Jobb csendben maradni, és hagyni, hogy azt gondolják, buták vagyunk; mint megszólalni, és minden kétséget eloszlatni efelől. (Lincoln, Abraham)
Soha ne nyomja el az álom fáradt szemeidet, mielőtt a nap művét háromszor el nem gondoltad: mit mulasztottál, mit tettél, milyen szent kötelességet nem teljesítettél. (Püthagorasz)
[…] senki sem gondolja, hogy tartozna valamivel, ha időt kapott, holott ez az egyetlen dolog, amelyet még a hálás ember sem tud viszonozni. (Seneca)
A felfedezés lényege: látni azt, amit már mindenki látott, de olyat gondolni, amit senki más nem gondolt róla. (Szent-Györgyi Albert)
Bátran kijelenthetem, hogy miután évekig tanulmányoztam a magyar nyelvet, meggyőződésemmé vált: ha a magyar lett volna az anyanyelvem, az életművem sokkal értékesebb lehetett volna. Egyszerűen azért, mert ezen a különös, ősi erőtől duzzadó nyelven sokszorta pontosabban lehet leírni a parányi különbségeket, az érzelmek titkos rezdüléseit. (George Bernard Shaw)