Kedves Jelentkező!
Köszönjük, hogy érdeklődik a trénereknek és fogyatékossággal élőknek szóló pilot képzésünk iránt. Fontos állomása ez az inklúzióval foglalkozó projektünknek, hiszen először visszük külsős emberek, ráadásul szakemberek elé a Holdkő Alapítvány csapata által összeállított munkaanyagunkat. Mivel ez egy pilot képzés, ezért főként olyan trénerek jelentkezését várjuik a programra, akik amellett, hogy szívesen beépítenék a
munkájukba az inklúziót segítő tréninganyagunkat, szívesen adnak visszajelzést is nekünk annak érdekében, hogy
javíthassuk, majd véglegesíthessük a tréninganyagunkat.
Ezért kérjük, hogy adja meg e-mailcímét, hogy felvehessük Önnel a kapcsolatot. Adataira vigyázunk, és csak az Önnel egyeztetett célokra használjuk fel.
Időpont: 2024. október 4-én15.00 és 18.00 óra között és október 5-én 14.00 és 17.00 óra között - a második alkalom az első folytatása, tehát megjelenésére mindkét alkalommal számítunk
Helyszín: B29 Ifjúsági Közösségi Tér, 1114 Budapest, Bartók Béla út 29.
A képzés díjmentes, de regisztrációhoz kötött.