Buddhista öngyógyító elvonulás Cser Zoltánnal - regisztrációs űrlap
Korunkban egyre inkább magunkra maradtunk, elszigetelődve a természettől. Érdekes módon a buddhizmusban ez az ösvény kapuját jelentheti, hiszen a szellemi úton nagyon fontos, hogy önállóvá váljunk, felelősséget tudjunk vállalni magunkért, a tetteinkért. Ehhez természetesen ki kell lépnünk a passzív magány állapotából. Ebben a folyamatban nélkülözhetetlen, hogy megtanuljuk kezelni testünk, érzelmeink és tudatunk folyamatait. A buddhista öngyógyítás ebben segít, és mivel az ösvény része, nem csak a betegségek megoldását, valamint a megelőzés módszereit tanítja, hanem a lelki kibillentség és a szellemi traumák feloldását is. Az elvonuláson megismerjük a betegségek különféle fajtáit, és olyan gyakorlatokat fogunk végezni, melyek kiegyensúlyozzák a test, beszéd, tudat kapuit. Arra is nagy hangsúlyt fogunk fektetni, hogy mindhárom szintünkön a
kellő tisztulás és regenerálódás elinduljon.