Közösségi szolgálat a családokért
Köszöntünk a családsegítő IKSZ programban!

Ha még nincs meg az 50 órád és szívesen segítenél egy családnak, itt a remek lehetőség!

A program lényege, hogy az iskola közelében élő családok számára a közelükben lakó/tanuló 14-18 év közötti középiskolások segítenek, szolgálatukat pedig a Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány közösségi szolgálatként igazolja. Azt, hogy miben és mikor segítenél, természetesen Te határozod meg, és olyan családot választunk ki számodra, ahol a Te felajánlásodhoz passzoló igény szerepel. Fontos kitétel, hogy egy napon legfeljebb 3 óra szolgálat számolható el, és e program keretében most hetente legfeljebb 3 alkalom (tehát heti maximum 9 óra) engedélyezett.

A családokat és diákokat a kapott válaszok alapján összekötjük, a diákok iskoláival együttműködési megállapodást kötünk, s amennyiben teljesült a kért szolgálat, igazoljuk a teljesített óraszámot. Programunkban egyelőre legfeljebb napi 3 óra szolgálat számolható el, és hetente legfeljebb 3 alkalom (tehát heti maximum 9 óra) engedélyezett.
 
Bár a jelentkezéseket folyamatosan követjük, a felek összepárosítása az adatok egyezőségén múlik, így erre vonatkozóan határidőt nem vállalunk. De ígérjük, hogy amint adódik alkalmas segítő/család, minden érintettnek azonnal továbbítjuk az elérhetőségeket.

FONTOS! Mivel az egészség az első, a jelenlegi járványügyi helyzetben csak olyan feladatokat vállalhatsz, (és a családok csakis olyan segítséget kérhetnek,) amik teljesíthetők  a járvány elleni védelemről szóló ajánlások és jogszabályok betartásával. Kérjük, hogy ezt tartsd szem előtt a válaszadáskor.

Várunk szeretettel!

Bender Zília és Janovicz Andrea
onkentes.haromkiralyfi@gmail.com
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Név *
Születési dátumod *
MM
/
DD
/
YYYY
E-mail címed *
Telefonszám *
Iskolád neve *
Iskolád címe
Iskolai IKSZ koordinátor neve *
Iskolai IKSZ koordinátor elérhetősége *
Lakóhelyed (település, fővárosi kerület) *
Milyen feladatokat vállalsz szívesen? *
Itt is jelezzük, hogy a gyermekvigyázás NEM tartozik a programban választható tevékenységek közé, mivel a közösségi szolgálat idején az adott háztartásban jelenlévő gyermek(ek) és gyámság alatt álló személyek testi és lelki épségéért legalábbis minden esetben a szülő/gyám felel.
Required
Mely napokon és milyen napszakban tudsz segíteni? *
Kérjük, minél pontosabban megadni, pl. "kedd 16-18h között". FONTOS:  maximum 3 óra/nap és 9óra/hét  engedélyezett, amibe az esetleges utazási idő nem számít bele.
Kérdés, észrevétel:
Ami pedig a felelősséget illeti: *
A  Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány közvetítést biztosít a regisztrált magánszemélyek közötti együttműködéshez. Így az együttműködésben érintett magánszemélyek és az elvégzett támogató szolgálat minőségének és tartalmának vonatkozásában az alapítvány nem vállal felelősséget. Bármilyen esetleges panasz, ill. kár esetén a közösségi szolgálatban résztvevőkre, ill. érintettekre a hatályos jogszabályok vonatkoznak.
Köszönjük a jelentkezésed! *
Amint egy családnak az általad kínált segítségre van szüksége, értesítünk Téged a megadott elérhetőségeken.
Required
Adatvédelmi nyilatkozat *
Jelentkezésemmel hozzájárulásomat adom személyes adataim kezeléséhez a program szervezői részére. A személyes adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik fél számára nem szolgáltatjuk ki azokat! Részletes adatkezelési tájékoztatónk itt tekinthető meg: http://www.haromkiralyfi.hu/adatvedelem
Required
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy