Megoldásfókuszú időmenedzsment workshop

Kedves Érdeklődő!

Ha neked is már vagy ezer füzeted és applikációd van arra, hogy megpróbáld észben tartani a dolgaid, de egyik sem vált be igazán, akkor nagyon jó helyen vagy! Mi is kipróbáltunk már mindent, ami ebben a témában elérhető, írtuk egymás után a listákat, priorizáltunk, de aztán valahogy mégis elúsztunk a feladatok között. 

Ebben a 4 órában valami teljesen másra készülj! Nem mondjuk meg a tutit, nem adunk semmilyen általános eszközt a kezedbe, nem találjuk fel a spanyolviaszt sem. Egy dolog fog biztosan történni: saját eszköztárat állítasz össze, ami csak neked válik be. És nem lesz több halogatás (vagy inkább: jóval kevesebb halogatás lesz az életedben). 

KIKNEK AJÁNLJUK EZT A WORKSHOPOT?

  • Akiknek nem megoldás az Eisenhower mátrix és a GTD módszer
  • Akiknek nem válik be a priorizálás, a lista írás (a nem kékeknek).
  • Akik nem félnek változtatni a régi dolgokon, szokásokon.
  • Halogatóknak.
  • Akik továbbra is halogatnak.
  • Akik minden lista mellett is elúsznak a feladataikkal.
  • Akik késésben vannak és túl sok a dolguk.
  • Akik nem szeretik az elméleti képzéseket.
  • Akik hisznek a tapasztalati tanulás erejében.
  • Akik jól akarják érezni magukat a saját bőrükben.
A 4 órás IDŐMENEDZSMENT workshopon várható:
  • megoldásfókuszú szemlélet megismerése
  • időgazdálkodás személyre szabva
  • fókuszváltás - probléma helyett a megoldás kerül a fókuszba
  • konkrét, azonnal használható gyakorlati eszközök
  • saját tervezésben előrelépés
  • halogatás helyett cselekvés
  • megoldásfókuszú (BRIEF) eszköztár átadása
Időpont: 2024. február 2. 9:00-13:30 óra között, Zoom alkalmazásban (kamera, mikrofon, stabil internet szükséges!)
Díja: 18 500 forint (áfamentes)

Bővebb információ rólunk: https://esef.hu/


Sign in to Google to save your progress. Learn more
Email *
Vezetéknév *
Keresztnév *
Telefonszámod *
Jelentkezem a február 2-i online Megoldásfókuszú időmenedzsment workshopra!  *
Kérem, hogy a díjbekérőt az alábbi névre és címre állítsák majd ki a 18.500 forint részvételi díjról (cég esetén kérjük az adószámot is feltüntetni!)
*
Az Általános szerződési feltételeket https://esef.hu/wp-content/uploads/2022/11/Altalanos-Szerzodesi-Feltetelek.pdf és az adatkezelési tájékoztatót https://esef.hu/wp-content/uploads/2023/01/adatkezelesi_tajekoztato_kozos.pdf ELOLVASTAM, MEGÉRTETTEM ÉS KIFEJEZETTEN HOZZÁJÁRULOK, HOGY AZ ABBAN FOGLALTAKNAK MEGFELŐEN KEZELJÉK ADATAIMAT.
*
Melyik hamarosan induló tréningünk lehet még érdekes a számodra? 
Mit remélsz ettől az alkalomtól? *
Bármi, amit jeleznél nekünk:
A copy of your responses will be emailed to the address you provided.
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
reCAPTCHA
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy