Szakmai műhely jelentkezési lap
ÖSSZEFOGÁS A JÖVŐÉRT – MIT TEHETÜNK KÖZÖSEN A HÁTRÁNYOS HELYZETŰ FIATALOKÉRT?

IDŐPONT: 2019.05.25.
HELYSZÍN:
Kőleves Vendéglő
1075, Budapest, Kazinczy utca 41.

Összefogás a jövőért, hiszen a gyermekek jelentik a jövőt. Ők azonban a jelenben élnek, éppen ezért értük most kell tennünk. Találkozónk témája a gyermekek – kiemelten a hátrányos helyzetben, szegénységben élők, és azok, akik védelemre szorulnak.
Mindegyikünk ott segít, ahol tud. Mindannyian fiatalokra és gyerekekre fókuszálunk, a céljaink hasonlóak, a módszereink azonban mások. Szakemberek, civilek és cserkészek egymás mellett dolgozunk, mégsem ismerjük a másikat – a műhelymunka keretében ezen szeretnénk változtatni.

Az EFOP-1.3.6-17-2017-00001 Imre herceg terv - közelebb egymáshoz projekt keretében az év során több szakmai műhelyt tervezünk tartani országszerte, hogy minél teljesebb képet kaphassunk. Nem kevesebbet tűztünk ki magunk elé, mint megszólítani a helyileg érintett civil szervezeteket, szakembereket és a cserkészcsapatok vezetőit (őrsvezetőtől a csapatparancsnokig), hogy összehozzunk egy olyan szakmai napot, ahol mindenki gazdagodhat a másik által. Lehetőség nyílik szakmai beszélgetésre, módszertani egyeztetésre, gyakorlati és elméleti tudás elmélyítésére.

Sign in to Google to save your progress. Learn more
Email *
Cím nélküli
Szervezet neve *
Szervezet címe *
Szervezet email címe/ telefonszáma *
Képviselő neve *
Képviselő e-mail címe *
Képviselő telefonszáma *
Résztvevő neve *
Résztvevő e-mail címe *
Résztvevő telefonszáma *
Résztvevő munkaköre *
Cserkész esetén cserkészcsapat
Feladata, képesítése
Ha lehetőséged nyílna (max. 15-20 percben) a szakmai napon belül, hogy bemutasd a szervezet (alapítvány, egyesület, stb.) főbb tevékenységét, szívesen megtennéd? *
A World Café beszélgetésen belül van-e olyan téma, amit szívesen megbeszélnél / megosztanál a résztvevőkkel? Mi lenne az?
Clear selection
Next
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This form was created inside of Magyar Cserkészszövetség. Report Abuse