Márkusné Vörös Hajnalka: Püspökkert. Veszprémi Kaleidoszkóp 3., Veszprém 2015.
Korompay György: Veszprém, Budapest, 1956.
Gutheil Jenő: Az Árpád-kori Veszprém, Veszprém, 2008.
Hungler József: A török kori Veszprém, Veszprém, 2009.

Eötvös Károly Megyei Könyvtár – Petőfi Színház – Színházkert – Kálvária-domb – Erzsébet szobor – Laczkó Dezső Múzeum – Alsóvárosi temető (Mártírok útja) 

A kutatások szerint ez a városrész volt a legelső a vár körüli települések közül.
A mai Komakút tértől egészen a kórházig, az Alsóvárosi temető északi feléig és az Egyetemváros egy kis részére terjedt ki. Az Itália felől érkező, Buda felé folytatódó, római eredetű Nagyút, valamint a hajdani piac felé vezető Hosszú (mai Jókai) utca és a Balaton felé vezető utak csomópontjánál jött létre. Központja a Kálvária-domb volt, amire plébániatemplomot is épített Róbert veszprémi püspök a 13. század elején. A templom feltárt alapfalai ma is láthatóak a domb tetején.
A környéken folytatott ásatások során 10–11. századból származó vasolvasztó kemencék, valamint nagymennyiségű magyar és külföldi pénzérme került elő a földből. Az ekkoriban kialakult Szent Miklós-kultusz is azt bizonyítja, hogy a városrészt elsősorban iparosok, kereskedők, kovácsok és aranyművesek lakták.
A 14-15. századra ezeket a területeket szinte kizárólag az egyház (a püspök, a káptalan, a veszprémvölgyi apácakolostor) és néhány nemes birtokolta.

Hornig Károly püspök 1899-ben rendelte el az új jószágkormányzóság felépítését. Az új épületet Schmahl Henrik tervezte. A Püspökkertben korábban is álltak már az egyházi birtokok gazdálkodását irányító személyek szerény, földszintes házai, valószínűleg négy darab.
Az új palota ezeket foglalta egybe, új részekkel és egy emelettel kibővítve. A házszentelésre 1902. február 2-án került sor. A külső falakon látható domborművek az erdőgazdálkodásra, kertészetre, a földművelésre a vadgazdálkodásra utalnak, ezzel is bemutatva az épületben működő jószágkormányzóság feladatait. „A főhomlokzatot a Püspökkert felé egy torony zárja le. A rajta található mellszobrok a város neves személyiségeit ábrázolják: Csenkey Gézát, „a szelíd tekintetű törvényszéki elnököt”; az építést felügyelő jószágkormányzót, Anton von Rainprechet és a fiát, ifjabb Rainprecht Antalt; Fenyvessy Ferencet, „a monoklis főispánt”; Szeglethy Györgyöt, „a mérges bajuszú polgármestert”.
Az Iskola utcára merőlegesen elhelyezkedő, valamint a Püspökkertre néző oromzatok közepén egy-egy további férfifej látható, ám ezeknek nincs felirata.
Az utcai főhomlokzatot egy Madonna-dombormű díszíti. Az épületdíszek stílusa alapján alkotójuk a veszprémi születésű, nagyon fiatalon meghalt szobrász, Csikász Imre (1884-1914) lehetett.

1905-ben Szeglethy György polgármester és dr. Óvári Ferenc országgyűlési képviselő szervezésével Veszprémben Színpártoló Egyesület alakult, állandó színház létesítésére. A színház elhelyezésére először a Piac téren álló Úri Kaszinó helyét szemelték ki, később inkább a Korona Szálló melletti Püspökkertet választották.
Medgyaszay Istvánt kérték fel a tervek elkészítésére. A színház stílusa a magyar népi művészet jegyeit mutatja, ez lett az új „magyar stílus”, a magyar szecesszió.
Az ország első vasbetonszerkezetű épülete 1908 szeptemberében nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt. Úgy készítették el, hogy kapcsolódjon a mellette lévő Korona Szállóhoz, így az ottani étterem és a nézőtér azonos szinten helyezkedett el. A színházterem filmvetítésekre, hangversenyekre, és bálok rendezésére is alkalmas volt. A kőműves-, föld- és vasbetonszerelési munkákkal Csomay Kálmán veszprémi építőmestert bízták meg, de minden egyéb külső-belső munkálatot is veszprémi iparosok végeztek. Az üvegfestmények Nagy Sándor festőművész alkotásai.

A Belső-Püspökkert kialakításának terve Padányi Biró Márton veszprémi püspök javaslatára készült a 18. század közepén. Az 1740-es évektől apránként vásárolta meg a püspöki fogadó és a Kálvária-domb közötti területet, majd egyesítésük után ezer szekér földdel egyenlítette ki a mélyedést. A területet kőkerítéssel vették körül, négy sarkára egy-egy zsindellyel fedett, vörösre festett tornyot építettek.
A kert vízellátását kutak biztosították. A Komakút forrásnak köszönhetően a talajszinttől kb. 1 méterre már víz volt. A segédek és inasok délutántól egészen estig ezekből öntözték a pálma- és üvegház, valamint a virágoskert növényeit. Az üvegházakban narancs- és citromfákat, ritka faféléket, egzotikus növényeket gondoztak, salátaféléket neveltek. Kialakítottak egy pálmakertet is a Püspökkert déli sarkában. A várost díszítő Erzsébet sétány múzeum előtti díszkertjébe a banánfákat nyaranta kiültették, a teleltetést az üvegházakban oldották meg. Ezek az üvegházak a második világháború során a színház teraszára esett bomba légnyomása miatt tönkrementek.
A kertben szinte minden idénygyümölcs megtermett. Kora tavasztól késő őszig szabadföldi konyhai zöldségeket is termesztettek a püspökség ellátására.

1929 telén, Rhé Gyula vezetésével indult ásatás során került elő a Szent Miklós-templom alapfala és néhány sír. 1930-ban folytatódott a feltárás, előásták a templom alapfalait. A templom körül lévő temetőt valószínűleg már a templom megépülte előtt is használhatták, mert a sírokból 11. századi uralkodóink – Salamon (1063-1074), I. László (1077-1095) és Kálmán (1106-1116) – pénzei is előkerültek. Ezek alapján Rhé még 11. századi építést feltételezett, az új kutatások azonban a 13. század első negyedét tartják az építés legvalószínűbb idejének. https://balatoniromok.blogspot.com/2022/07/szent-miklos-templomrom-veszprem.html

„Boldog emlékű Erzsébet királyné emlékezetét az ország minden részén folyton több és több szobor, intézet, alapítvány hirdeti. Veszprém városa is szép mellszoborral áldozott kegyeletének.
A szobor Zala György jeles szobrászunk műve és november 19-én, Erzsébet-napján avatták föl. A város legszebb pontján, a főispáni lak előtti téren állították föl.
A fölavatás ünnepét gyászmise előzte meg a kegyesrendiek templomában.
Erre következett Veszprém város rendkívüli közgyűlése a vármegyeház nagytermében, mely szorongásig megtelt. Jelen volt Fenyvessy Ferenc főispán, Kolozsváry alispán, a vármegye szabadelvűpárti országgyűlési képviselői: Hegedűs Lóránt, Horánszky Lajos, Pékár Gyula, André Gyula és dr. Óvári Ferenc; a Veszprémben állomásozó honvédtisztikar, a papság és előkelő hölgyközönség. Szeglethy György polgármester nyitotta meg a díszközgyűlést.
Utána dr. Óvári Ferenc és Horánszky Lajos tartottak hatásos beszédet.
Ez után a közönség a szoborhoz vonult, hol ismét Horánszky képviselő beszélt, s beszéde alatt lehullott a lepel. Horánszky ekkor, mint a szobor-bizottság tagja, átadta Veszprém városa közönségének a szobrot, Szeglethy polgármester válasza után felhangzott az ifjúság ajakán a Szózat, majd a veszprémi hölgyek küldöttsége tette le a hölgyek koszorúját. Ezzel a szoborleleplezési ünnepély délután egy órakor véget ért.” 

A király által kinevezett főispánok eredetileg a Sóház szomszédságában álló ódon házban laktak. 1898-ban a megyei közgyűlés elhatározta, hogy az új főispán, dr. Fenyvessy Ferenc kinevezése miatt mielőbb szükség lenne egy minden tekintetben megfelelő lak kialakítására.
Zalavári Antalt kérték meg a tervek elkészítésére. Ő a megyeházával harmonizáló, eklektikus épületet álmodott meg a régi egyszintes épület helyére.
Július végén kezdték meg a bontást, 1898 augusztus közepén a tetőszerkezetet leszámítva már állt is az új épület. Az építkezés kivitelezésével Horváth Sándor veszprémi építészt, a tervező sógorát bízták meg. A következő év októberében Fenyvessy Ferenc beköltözhetett az új palotába. Az emeleten volt a mindenkori főispán lakása, a földszinten a hivatal és a titkárság kapott helyet.
A második világháború alatt az épületet – a hadi helyzettől függően – laktanyának használták a németek, a magyar honvédek és az oroszok is. A légitámadások miatt erősen megrongálódott épületet 1947-ben lebontásra ítélték, ám a bontásból végül mégis helyreállítás lett. Ez a lecsupaszított, dísztelen épület azonban meg sem közelítette az eredetit. Műemléki rekonstrukciója 1986-ban történt meg.

A Vármegyei múzeum első „leleteit” az egykori bakonyszentlászlói plébános, Miháldy István mintegy 2000 darabból álló őskori gyűjteménye jelentette. Önálló épület híján a Vármegyeháza második emeletén hét teremben nyílott meg az első kiállítás 1904. november 6-án.
Két teremben a könyvtárat, kettőben a raktári anyagot helyezték el. A gyarapodó gyűjtemény pár év alatt megtöltötte a rendelkezésre álló termeket, a könyvtár zsúfoltsága miatt olvasókat nem tudott fogadni. Önálló múzeumépületre volt szükség. Pár év elteltével a Plosszer sétányon (ma Erzsébet sétány) jelölték ki az újonnan felépítendő múzeum helyét, s az épület megtervezésére Medgyaszay Istvánt kérték fel. Az I. világháború és a gazdasági válság miatt az építkezés befejezése 10 évig húzódott. Végül 1924-ben költöztették át a múzeumi anyagot, az új kulturális intézmény megnyitására 1925. május 24-én került sor. A következő évben a múzeum kiállításai mellett a könyvtár is megkezdte nyilvános működését. 

A temető eredetileg a 18. századi város határában került kialakításra, de a város növekedésével egyre inkább a belvárosba került. Először a katolikusok temetkeztek ide, később kisebb számban reformátusok és evangélikusok is.
A város egykori zsidó lakosságának zöme a szomszédos izraelita temetőben nyugszik. A legrégibb megmaradt sírkő 1785-ből származik, jelenleg a Laczkó Dezső Múzeumban őrzik. A leghosszabb ideje álló sír 1806-os dátumú.
Elsősorban a kórház felőli oldalon lehet megtalálni az 1800-as évekből megmaradt sírokat.
Több 1848-49-es hősünk is nyugszik itt, köztük például Aschermann Ferenc honvéd ezredes, valamint a kiváló hadiorvos, Cseresnyés Sándor, Keglovich Mátyás huszárszázados, Kerényi Károly 48-as honvéd, Veszprém vármegye főorvosa. Mellettük több, nemcsak Veszprém-, hanem országszerte is ismert személyiség sírja is megtalálható. Itt nyugszik például Csermák Antal György zeneszerző, Eötvös Károly ügyvéd és író, Kopácsy József bíró, Óvári Ferenc ügyvéd és országgyűlési képviselő, Ranolder János veszprémi püspök.