Online tehetséggondozó programozás szakkör jelentkezés
Online programozás szakköröket hirdetünk a nyárra érdeklődő motivált gyerekeknek 8-16 éves korig, tudás szerint csoportokra bontva.



Az első hónap ingyenes.



Weisz Ágoston 5 éve a Google-nél dolgozik Zürichben, ma már senior software engineerként. Közel 10 éve foglalkozik tehetséges gyerekekkel. Sok egykori és jelenlegi tanítványa szerepelt sikeresen a nemzetközi informatikai diákolimpiákon, országos versenyeken (IOI, CEOI, OKTV). Ez a program azonban egyáltalán nem (vagy nem csak) versenyfelkészítésről szól, hanem a programozás egyéni és csoportos öröméről. Bátran csatlakozzanak olyanok is, akik nem szeretnének programozóversenyeken részt venni.



Vári-Kakas Andor, Gyimesi Péter, Kiss Gergely, Szabó Kornél mind Ágoston tanítványai, Ágostonnal közösen tartanak órákat. Ők is hasonlóan motiváltak abban, hogy tudásukat a fiatalabb generációnak továbbadják.



Fontos, hogy nemtől, kortól és lakóhelytől függetlenül minden motivált gyerek megkapja a lehetőséget, hogy ne a számítógépes játékoktól függően teljen a gyerekkora, hanem megtanulja gondolkodva, okosodásra használni a számítógépet.



A programról

Elsősorban online, önálló, illetve közös, csoportos munkán alapuló rendszerben zajlik a programozás tanítása. A gyerekeknek kéthetente tartunk szakköröket. Emellett egy hosszútávú anyag is biztosított, feladatokkal, segítséggel, amit a saját tempójukban tudnak feldolgozni. Az online alkalmaktól függetlenül bármikor kérhetnek es kapnak segítséget a gyerekek. Kialakult egy több mint 400 főből álló gyerekközösség, amelyben a gyerekek egymásnak is segítenek, és egymást is biztatják es motiválják. Alkalmanként közös online társasjátékeseteket is tartunk, ami a szorgalmi feladatokért járó pontgyűjtéssel érhető el.



Kiknek ajánljuk?

Elsősorban a 8-14 éves korosztálynak, de 16 éves korral bezárólag lehet jelentkezni. Motivált, érdeklődő gyerekeknek szól a program, akik nem félnek kérdezni. Semmilyen programozási tudás nem előfeltétel, de a haladóknak is indul csoport. Különleges tehetség szintén nem előfeltétel, de olyanok tudják igazán élvezni a programot, akiknek a matematikai problémákon való gondolkodás örömet okoz.



Mit ajánlunk?

A gyerekek a logikus problémamegoldó gondolkodást tudják elsajátítani a program keretei közt. Megtanulják a programozás alapjait - majd később nem csak az alapjait. Megtanulják, hogy csapatként többre jutunk, mint egyedül, hogy hogyan kell biztatni másokat, hogyan tudunk tényleg örömmel együttműködni. Ezen felül megtanulják, hogyan kell kihívásokkal megbirkózni, és milyen az igazi sikerélmény, amikor valami nehéz problémát sikerült megoldani.



A fiatalabbak Logo-t, az idősebbek c++t tanulnak, ezeken belül az algoritmikus, gondolkodó programozást.



Anyagiak

A részvételi díj 8000 Ft havonta, de rendkívül fontos, hogy anyagi okok miatt ne maradjon ki egyetlen gyerek se a programból. A koronavírus sok családot különböző módon érintett, ennek megfelelően, ha bárki úgy érzi, hogy ez túlzott anyagi megterhelést jelent a családja számára, kérem keressen meg e-mailen és megoldjuk a dolgot.

Az első hónap ingyenes.



Jelentkezés

Az alábbi űrlap kitöltésével lehet a programra jelentkezni.

https://forms.gle/CXKiNZbJMpkFVwow8

Kérjük, az esetleges kérdéseket az agoston.teaching@gmail.com címre küldjétek.



A program A Gondolkodás Öröme Alapítvány és a MATEHETSZ támogatásával indult, de a pozitív visszajelzések és a sok jelentkező miatt új csoportokat indítunk.
Sign in to Google to save your progress. Learn more
Név *
Email *
Évfolyam *
Iskola, város *
Szülő email címe *
Szülő telefonszáma *
Miért érdekel a programozás? *
Honnan hallottál a szakkörről? *
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy