Az előadókról
Pataki Anna 1995-ben született Pécsen. Muzsikus családból származik, így számára természetes volt, hogy zenei pályára lép. A kecskeméti konzervatórium elvégzése után a győri Széchenyi István Egyetem Varga Tibor Zeneművészeti Intézetében vehette át diplomáját hegedű szakon. A hegedű mellett az éneklés mindig is jelen volt az életében: kezdetben városi események fellépőjeként, népdaléneklési versenyek résztvevőjeként. Majd a konzervatórium évei alatt énektanulmányokat is folytatott. Érdeklődése a jazz iránt az egyetemi évek alatt bontakozott ki. Több formáció tagjaként szerepelt stúdiófelvételeken és klipekben is. Stummer Mártonnal folytatott közös munkájuk során találtak rá a mindkettőjükhöz legközelebb álló stílusra, mondhatni közös zenei nevezőre, a latin jazz világára.
Stummer Márton 1991-ben született Győrben. Zenei tanulmányait a Richter János Konzervatóriumban végezte klasszikus gitár és zeneszerzés szakon, Roth Ede, Pusztai Antal és Reményi Attila növendékeként. Tanári diplomáját a Széchenyi Egyetem - VargaTibor Zeneművészeti Intézetében szerezte meg, majd 2018-ban kitüntetéses művészdiplomát vehetett át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Csáki András
növendékeként. Több hazai és nemzetközi verseny győztese és díjazottja. Saját kompozícióit számos nemzetközi fesztiválon sikerrel mutatta be (Boston-USA, Guitar Gems Festival-Israel, World Guitar Competiton-Serbia, European Guitar Festival-Németország, Uppsala Internation Guitar Competiton-Svédország).
Rendszeresen koncertezik, aktív résztvevője különböző klasszikus, kortárs, jazz és világzenei formációknak is. 2020-ban jelent meg First Step címmel szerzői lemeze. Művei a Magyar Kultúra Kiadó és az Editio Musica Budapest gondozásában jelennek meg.
2021-ben Drezdában elnyerte a 5. European Guitar Award, Sponsoring Prize díját.
2021-ben jelent meg UP címmel a második szerzői EP lemeze, illetve a Harmonia Musica kiadásában Sonatine to Duo Corde című műve a Magyar Kultúra Kiadó terjesztésében.
Jelenleg a győri Széchenyi István Egyetem Művészeti Karának óraadó tanára.
Versenyeredmények:
2021: 5th European Guitar Award, Dresden - Sponsoring Prize
2017: Uppsala Guitar Competiton - Finalist
2016: Hangszer ösztöndíj az Eötvös Zenei Alapítvány jóvoltából
2014: Hangszer ösztöndíj az Eötvös Zenei Alapítvány jóvoltából
2013: Carpathian Region International Youth Guitar Competition for Composers - 1. Prize
2012: Netanya (Israel) - Honorary Prize 2012: World Guitar Competition for Composers, Novi Sad - 2. Prize
2012: 3rd European Guitar Award, Dresden - Sponsoring prize
2011: V. Országos Zeneszerzés Verseny Bartók Béla emlékére - különdíj és előadói különdíj
2011: World Guitar Competition for Composers – 3. Prize
2010: Győr város kulturális ösztöndíja
2007: Harmonia Cordis International Classical Guitar Festival - különdíj
2006: V. Országos Andrés Segovia Gitárversenyen - 1. díj