Erdőmerülés programvezető képzés -               2024. április 25.
Népszerű képzési programunk főként gyakorlati jellegű, a nap folyamán sok élménnyel, tapasztalati tanulással dolgozunk. Célunk, hogy a kurzus alapot adjon ahhoz, hogy a kipróbált módszerekkel a képzésen résztvevők is tudjanak programokat tervezni, vezetni, kísérni, fejleszteni.

A képzés célja, hogy miután röviden bemutatjuk a módszerünk történetét, hátterét és működését, megmutassuk nektek, milyen gyakorlatokat, módszereket alkalmazunk programjaink során, mindent kipróbálva az erdőben. Egy "Bevezetés az Erdőmerülésbe" programot fogunk a nap folyamán lassítva végigcsinálni, megbeszélve, hogy egy-egy módszert miért és hogyan alkalmazunk, mikor mire érdemes figyelni programvezetőként.

A tanultakat alapvetően kétféleképpen tudjátok hasznosítani: egyrészt a saját szakmátoknak megfelelő jelenlegi munkátokba tudjátok átültetni a szemléletet, felhasználva a módszereket, technikákat, másrészt velünk együttműködve tudtok majd Erdőmerülés programokat vezetni. Ennek mikéntjéről egyénileg szoktunk beszélni azon érdeklődőkkel, akik szívesen dolgoznának velünk akár a meglevő, akár új helyszínen.

SZAKMAI TAPASZTALAT
Maga a képzési nap bárki számára érthető, követhető. A tanultak hasznosításához azonban mindenképp szükséges valamilyen kapcsolódó szakmai tapasztalat, mert az egy napos képzés önmagában nem ad teljes képzettséget.

RÉSZTVEVŐK
A tapasztalatok szerint változatos végzettségű és érdeklődésű résztvevők gyűlnek össze, akikben közös az erdő szeretete és a mélyebb természetkapcsolódás, ezért az élménymegosztás mellett a kreatív szakmai ötletelésnek és az egymástól való tanulásnak is teret adunk.

ÉTKEZÉS
A nap folyamán folyamatosan kóstolható erdei finomságok, kávé, tea áll rendelkezésre. Az ebédszünetben közösen elsétálunk a Várhegy étteremhez, ahol 2 fogásos vegetáriánus ebédet fogyasztunk el (vegán, gluténmentes verzió is kérhető).

OKTATÓK
A képzést az Erdőmerülés alapító tagok és programvezető jógaoktatók tartják közösen.

HELYSZÍN
A program kiindulási és célpontja a Királyréti Erdei Iskola és Látogatóközpont
https://goo.gl/maps/U3sKKTSKgz82

IDŐPONT
április 25. 10-17h

ÁRAK:

Programdíj:
bruttó 30.000 Ft/fő
OTP és MHB (korábban MKB) Egészségpénztári kártyát is elfogadunk!
A képzés díja magába foglalja
-az egynapos képzésen való részvételt, ahol elméleti és gyakorlati tudást adunk át,
-az elektronikus írásbeli tananyagot, melybe a képzésen elhangzott, kipróbált dolgok kerülnek bele, további gyakorlatokkal és ötletekkel bővítve,
- az Erdőmerülés programhoz programvezetőként csatlakozók számára egyéni segítséget, szakmai tanácsokat, mentorálást,

Étkezési költség: 5000 Ft
Tartalma:
-egy fő- és egy köztes étkezést, a napi szükséges mennyiségű kávét/teát.

Maximális létszám: 25 fő

FONTOS! A jelentkezés a jelentkezési űrlap elküldésével valósul meg,  és a programdíj befizetésével véglegesítjük azt. A jelentkezők automatikus üzenetben másolatot kapnak válaszaikról. Az étkezési költséget a helyszíni regisztrációnál kérjük befizetni, készpénzben.

UTALÁSI INFORMÁCIÓK

Normál fizetés:
A képzés díját átutalással kérjük fizetni.
Kedvezményezett neve:  MERT Marketing Consulting Kft.  Felnőttképzési nyilvántartási szám: B/2023/001195  
Kedvezményezett  bankszámlaszáma: 10701049-49950009-51100005   
Közlemény: EMK + résztvevő neve

Egészségpénztári fizetés:
Két egészségpénztárral vagyunk leszerződve, az MBH Gondoskodás Egészségpénztárral és az OTP Egészségpénztárral.
Külön levélben keressük meg az egészségpénztárral fizetőket.

A program hetében még küldünk egy részletes tájékoztató levelet a programról.

LEMONDÁSI FELTÉTELEK:
A megrendelő a program időpontja előtt legkésőbb 10 (tíz) nappal megtett írásbeli nyilatkozatával elállhat.

A jelentkezéshez bekért adatokat az aktuális programhoz kapcsolódó kapcsolattartáshoz használjuk.
További információ: 06704584070

Sign in to Google to save your progress. Learn more
Email *
A résztvevő neve (teljes név) *
Számlázási információk
Név/Cégnév *
Település neve *
Irányítószám *
Közterület elnevezése házszámmal (pl. utca, tér) *
Adószám (Céges számla esetén)
OTP vagy MHB egészségpénztárral szeretnék fizetni *
Required
Egészségpénztár neve (OTP/MHB) és az azonosítószámom
Szakmai háttér *
Jelentkező mobil telefonszáma. Formátum 06......... *
Megjegyzés, kérés (pl ételallergia)
Telekocsi felajánlási lehetőség (honnan, hány főt, telefonszám)
A copy of your responses will be emailed to the address you provided.
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
reCAPTCHA
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy