Diplomamunka Katona Ágnes Rita DE ÁOK V.év    Segítőegyesület tevékenységének hatása a rákbetegek egészségmagatartására és jóllétére
Diplomamunkám célkitűzése annak vizsgálata, hogy a civil szervezetek milyen betegigényeket képesek kielégíteni a felnőtt rákbetegek számára. Szeretném felderíteni, a betegeknek milyen szükségleteik vannak, melyeket a kórházi ellátás során nem kapnak meg, és így más szervezethez kell fordulniuk.

Tisztelt Hölgyem/ Uram!               

Katona Ágnes Rita vagyok, a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar V. évfolyamos hallgatója. Diplomamunkám témájául azt a népegészségügyi szempontból is hangsúlyos kérdést választottam, hogy felderítsem, a daganatos betegek közül elsősorban kik (milyen életkorú, nemű, betegség típusú,- ill. stádiumú személyek) veszik igénybe a civil szervezetek segítségét.

Jelen kutatásban arra keressük a választ, hogy a civil szervezetek milyen betegigényeket képesek kielégíteni, felnőtt daganatos betegek számára. Szeretnénk kideríteni, milyen igényeik vannak a pácienseknek, melyek vagy nem tartoznak a kórházi ellátás kompetenciájába vagy a kezelés során nem kapják meg ezeket.

Szeretnénk, ha válaszolna a kérdőívben szereplő kérdésekre. Az adatok felvétele anonim módon történik, minden résztvevő egy kódszámmal lesz ellátva, a személyazonosság későbbi beazonosítására alkalmas adatot nem tartalmaz. A demográfiai adatok csak a kódszámokhoz lesznek hozzárendelve. A vizsgálati eredmények és adatok kiértékelésére csoportszinten kerül sor, azaz a statisztikai feldolgozásban, illetve később különféle tudományos közleményekben az adatok személyhez kapcsolására még szakemberek számára sem lesz lehetőség. Az adatokat kizárólag kutatási célra használjuk fel. A vizsgálatban való részvétel minden egészségügyi ártalomtól, kockázattól, mellékhatástól mentes. Az esetleges negatív élmények feldolgozására a vizsgálatvezető lehetőséget biztosít. (Esetleges kérdését a következő email címre juttathatja el: onkopszichologia@med.unideb.hu).  A vizsgálatokban való részvétel önkéntes, bármikor, következmények nélkül megszakítható. A vizsgálati részvétel anyagi vagy egyéb (pl. tárgyi) ellenszolgáltatással nem jár.

 Hozzájárulok, hogy a rögzített, azonosításra nem alkalmas adatok az adatfeldolgozást végző kutatók számára hozzáférhetők legyenek. A teszt kitöltésével és elküldésével nyilatkozom, hogy a vizsgálat céljáról és jellegéről kielégítő tájékoztatást kaptam, a vizsgálatba beleegyezem.

 

SEGÍTSÉGÉT KÖSZÖNJÜK!

Sign in to Google to save your progress. Learn more
Mikor született? *
Nem *
Lakhely *
Jelenleg aktív onkológiai kezelésben is részesül? *
Daganatos betegségének típusa:
Clear selection
Betegségének jelenlegi állapota: *
Distressz hőmérő
*
Kérjük, jelölje meg azt a számot (0-10), amelyik a legjobban leírja, hogy mennyi distresszt tapasztalt az elmúlt 1 hét során, beleértve a mai napot is!
nincs distressz
szélsőséges distressz
Problémalista teszt
*
Kérjük „X”-szel jelölje meg, ha az alábbiak közül bármelyik problémát okozott Önnek az elmúlt héten, beleértve a mai napot is! Kérjük, győződjön meg róla, hogy válaszolt-e minden kérdésre IGEN-nel vagy NEM-mel!
igen
nem
I/Gyakorlati problémák a) gyermeknevelés
b) háztartásvezetés
c) anyagi helyzet
d) közlekedés
e) munkahely/ iskola
f) döntés a kezelésről
II/Családi problémák a) a gyermekekkel kapcsolatban
b) a partnerrel kapcsolatban
c) gyermekvállalási képesség
d) a család egészségi állapota
III/Érzelmi problémák a) depresszió
b) félelmek
c) idegesség
d) szomorúság
e) aggodalom
f) az érdeklődés elvesztése a szokásos tevékenységeiben
IV/Spirituális/ vallási problémák
V/Testi problémák a) külső megjelenés
b) tisztálkodás/ öltözködés
c) légzés
d) vizelési panaszok
e) székrekedés
f) hasmenés
g) étkezés
h) fáradtság
i) puffadásérzés
j) láz
k) mozgásképesség
l) emésztés
m) memória/ koncentráció
n) fájdalom és érzékenység a szájüregben
o) émelygés/hányinger
p) fájdalom
q) szexualitás
r) bőrszárazság/viszketés
s) alvás
t) kéz/lábzsibbadás
u) szerhasználat (egészségkárosító anyagok: dohányzás, alkohol, drog, stb.)
Amennyiben az előbbi kérdéssort kiegészítené valamivel, mi lenne az?
Egyéb problémák: 

1.     Kórházi szorongás- és depressziós skála /HADS/

*

HADS (Hospital Anxiety and Depression Scale) teszt

A következő kérdések az Ön lelkiállapotára vonatkoznak. Kérjük, jelölje meg azt a választ, amely legjobban kifejezi, hogy hogyan érzete magát az elmúlt hét folyamán, beleértve a mai napot is. Ne gondolkozzon túl sokat az egyes válaszokon, mert az azonnali reakció gyakran sokkal pontosabb, mint ha hosszasan gondolkodna rajtuk.

legtöbbször
gyakran
alkalomadtán
egyáltalán nem
Feszültnek és zaklatottnak érzem magam:
*
pontosan ugyanannyira
nem annyira
csak kis mértékben
egyáltalán nem
Most is élvezem azokat a dolgokat, amiket régen:
*
igen, határozottan
igen, de nem túlzottan
egy kicsit, de ez nem aggaszt
egyáltalán nem
Meg vagyok rémülve, hogy valami szörnyű dolog fog történni:
*
ugyanúgy, mint eddig
már nem annyira
mostanában egyre kevésbé
egyáltalán nem
Tudok nevetni, és a dolgok vidám oldalát is észreveszem:
*
az idő nagy részében
igen gyakran
időről időre, de nem túl gyakran
csak alkalomadtán
Aggasztó gondolatok futnak át az agyamon:
*
egyáltalán nem
nem túl gyakran
néha
többnyire
Vidám vagyok:
*
igen, teljesen
általában igen
nem túl gyakran
egyáltalán nem
Jólesően le tudok ülni és el tudok lazulni:
*
majdnem mindig
nagyon gyakran
néha
soha
Úgy érzem, mint ha lelassultam volna:
*
egyáltalán nem
alkalomadtán
elég gyakran
nagyon gyakran
Rémült érzés tölt el, remeg a gyomrom:
*
nagyon jellemző
nem törődöm vele annyit, amennyit kellene
talán tényleg nem fordítok rá elég figyelmet
ugyanannyit törődöm vele, mint mindig
Elveszettem az érdeklődésemet a külső megjelenésem iránt:
*
igen, valóban
elég sokszor
nem túl sokszor
egyáltalán nem
Nyughatatlan vagyok, mintha állandóan mehetnékem lenne:
*
ugyanannyira, mint eddig
kevésbé, mint eddig
sokkal kevésbé, mint eddig
egyáltalán nem
Örömmel tekintek az események elébe:
*
igen, nagyon gyakran
elég gyakran
nem túl gyakran
egyáltalán nem
Hirtelen pánik fog el:
*
gyakran
néha
nem gyakran
nagyon ritkán
Tudok élvezni egy jó könyvet, rádió- vagy tv műsort:

1.     Betegegyüttműködési kérdőív /MMAS-8/ (Morisky skála)

 

*

A kérdőív a betegek terápiával kapcsolatos együttműködését hivatott mérni. A kérdésekre IGEN, illetve NEM válasz adható. Az igen válaszok 0, míg a nem válaszok 1 pontot érnek.

Kérem jelölje az Önre jellemző választ!
igen
nem
Előfordult már, hogy elfelejtette bevenni a gyógyszerét
Az emberek néha nem csupán feledékenységből felejtik el bevenni gyógyszerüket. Az elmúlt két hétben volt olyan nap, amikor nem vette be ilyen ok miatt a gyógyszerét?
Előfordult-e már, hogy orvosának nem szólva csökkentette gyógyszeradagját, vagy abbahagyta szedését, mert állapotában rosszabbodást észlelt?
Előfordult-e már, hogy amikor elment otthonról, vagy elutazott, elfelejtette magával vinni gyógyszerét?
Minden szükséges, felírt gyógyszerét bevette a tegnapi nap folyamán?
Ha úgy érzi, hogy tünetei enyhülnek, előfordul, hogy abbahagyja az előírt gyógyszer szedését?
A mindennapos gyógyszerszedés néhány embernek kellemetlenséget okoz. Érezte már valaha, hogy nehéz tartania a kezelési tervet?
*
A Soha/Nagy ritkán
B Ritkán
C Néha
D Általában
E Mindig
A mindennapos gyógyszerszedés néhány embernek kellemetlenséget okoz. Érezte már valaha, hogy nehéz tartania a kezelési tervet

1.     WHO 5 tételes életminőségi kérdőív / WHOQiL-5/

*

(WHO Well-Being Questionnaire) magyar változata

Kérjük, karikázza be azt a válaszlehetõséget, mely legjobban leírja, hogyan érezte magát az elmúlt 2 hét során.
egyáltalán nem jellemző
alig jellemzõ
jellemző
teljesen jellemző
Az elmúlt két hét során érezte-e magát 1. … vidámnak és jókedvûnek?
2. … nyugodtnak és ellazultnak?
3. … aktívnak és élénknek?
4. … ébredéskor frissnek és élénknek?
5. A napjai tele voltak számára érdekes dolgokkal?

1.     Betegségteher-index kérdőív 

*

Az alábbi lista tételei arra vonatkoznak, hogy az Ön betegsége és/vagy annak kezelése mennyire befolyásolja/befolyásolta az életének különböző területeit.

Kérem, csupán azt az egy számot karikázza be, mely legjobban leírja jelen élethelyzetét.

Kérem, egy tételt se hagyjon megválaszolatlanul.


Mindennapi életvezetését alapvetően akadályozza:

0. egyáltalán nem         1. csak kis mértékben                7. nagymértékben

Az Ön betegsége és/vagy kezelése mennyire befolyásolja az Ön:

0
1
2
3
4
5
6
7
1. Egészségét
2. Táplálkozását (étel és italfogyasztás)
3. Munkáját
4. Aktív pihenését, kikapcsolódását (pl.:sportolás)
5. Passzív pihenését, kikapcsolódását (pl.: olvasás, zenehallgatás)
6. Anyagi helyzetét
7. Házastárshoz fűződő viszonyát (vagy barátjához/barátnőjéhez fűződő viszonyát)
8. Nemi életét
9. Családi kapcsolatait
10. Egyéb társas kapcsolatait
11. Önkifejezését, önmaga fejlesztését
12. Vallásos életét
13. Közösségi és állampolgári tevékenységét
Elégedettség a kezelőorvossal való kapcsolattal
*
Kérem értékelje kezelőorvosával való kapcsolatát az alábbi ötfokozatú skálán!
1: egyáltalán nem elégedett
5: maximálisan elégedett
A civil szervezeten kívül egyéni és/ vagy csoportos terápiát igénybe vesz-e? *
Segítő egyesület tevékenységének vizsgálata *

1.     Kérem jelölje IGEN-nel vagy NEM-mel az alábbi allításokat:

            A segítő egyesület a következő területeken nyújtott segítséget:
igen
nem
információ átadás
programok nyújtása, időstrukturálás
társakkal való kapcsolat lehetősége, magány oldása
szociális, - szervezése feladatok átvállalása
személyes segítség nyújtása, érzelmi- lelki támogatás
egyéb
Amennyiben az előző kérdéssor "egyéb" kategóriájában IGEN-nel válaszolt, milyen területet érintett a segítségnyújtás az egyesület részéről?
Miért kerestek fel segítő egyesületet? *
Required
Hogyan értesült az egyesület létezéséről?  *
Segítő szervezet hasznosságának vizsgálata *
Kérem, jelölje IGEN-nel vagy NEM-mel az alábbi kérdéseket! 
A segítő szervezetben való részvételét követően érez-e javulást élete következő területein?:
igen
nem
fizikai állapot
mentális/pszichés állapot
társas kapcsolatok
kezelőorvossal való együttműködés
Next
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy