Egyedi táska készítése hulladékból a MiReHu Nonprofit Kft.-nél

Szeretettel hívunk és várunk minden kedves érdeklődőt az Európai Hulladékcsökkentési Héten megrendezésre kerülő táska készítő workshopunkra!

A Miskolci Újrahasználati Központunkban egy profi animátor csapat segítségével Ön is elkészítheti egyedi táskáját használt reklámmolinókból általunk adott sablonok alapján.

A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melyet az alábbi kérdések kitöltésével lehet megtenni.

Kérjük, vegyék figyelembe, hogy minden résztvevőnek külön kell regisztrálnia a programra, tehát, amennyiben többen vagy csoportosan szeretnének jönni, úgy a regisztrációt mindenkinek külön-külön szükséges elvégeznie!

A foglalkozások 2022.11.24-én csütörtökön és 2022.11.25-én pénteken 10:00-16:00 óráig tartanak, melyre naponta négy turnusban lehet jelentkezni. A táska kivágása és összerendezése körülbelül 1,5 órát vesz igénybe, ezt követően az animátoroknak még kb. 1-1,5 óra szükséges a táskák megvarrásához (tehát összesen egy táska elkészítése kb. 3 órát vesz igénybe). Ez alatt az idő alatt szakembereink által vezetett módon megtekinthető a telephelyünk. A telephelyi bejárás után pedig átvehető az elkészült táska. Egy fő csak egy turnusba jelentkezhet.

A workshop a résztvevők számára úgy nyújtja az alkotás örömét, felszabadító érzését, hogy ehhez semmiféle előzetes gyakorlatra, tudásra, még kézügyességre sincs szükség. Elég, ha valaki bánni tud az ollóval. Minden eszközt és alapanyagot mi biztosítunk a résztvevők számára.

Az alkotás kiegyensúlyozottá tesz, javítja a közérzetet és növeli az önbizalmat!

A programváltozás jogát fenntartjuk! Amennyiben egy adott turnusba több mint 10 fő jelentkezik, úgy az időrendben később jelentkezőknek egy másik alkalmat ajánlunk fel, amennyiben már nincsen szabad időpont, úgy visszamondjuk e-mail útján az adott turnusban lévő 10 fő feletti jelentkezők jelentkezést. A MiReHu Nonprofit Kft. a workshopon való részvétel lehetőségét bármely regisztráló esetében megvonhatja. Egyéb kérdés esetén a makuka@mirehu.hu e-mail címen lehet érdeklődni.

A MiReHu Nonprofit Kft. regisztrációhoz kapcsolódó adatvédelmi tájékoztatója elérhető a www.mirehu.hu oldalon.

Minden érdeklődőt szeretettel vár a MiReHu Nonprofit Kft. csapata!

Sign in to Google to save your progress. Learn more
*
Kérjük, adja meg, hogy melyik alkalomra kíván jelentkezni. *
Kérjük, adja meg e-mail címét. *
Kérjük, adja meg telefonszámát.
A MiReHu Nonprofit Kft. adatvédelmi tájékoztatóját megismertem és annak tartalmát elfogadom. *
A jelentkezés feltételeit és a workshop programját elfogadom. *
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy