6.o. Etika - Határ a csillagos ég?
Összefoglalás

A vallás azzal az igénnyel lép fel, hogy az emberi élet legalapvetőbb kérdéseire ad választ, míg a tudomány azoknak a - bizonyított – ismereteknek az összessége, amelyeket a természetről, a társadalomról és az emberről alkotunk magunknak. A tudományok közös kiindulópontja, hogy a világ megérthető az ésszerű gondolkodás segítségével. A tudományos jellegű megismerés sajátossága az, hogy – megfigyelésekre és kísérletekre támaszkodva – általános érvényű „törvényeket”, szabályszerűségeket keres a jelenségek mögött, és ezeknek a törvényeknek a segítségével képes előre jelezni bizonyos eseményeket.
A tudós tehát a törvényt kutatja a természeti jelenségekben, míg a hívő ember a törvény alkotóját keresi a szabályszerűségek mögött. Az emberiség egy jelentős része számára – a tudományok rohamos fejlődése ellenére – továbbra is elfogadható az a gondolat, hogy a látható világot egy természetfeletti hatalom hozta létre.

Nézd meg az alábbi videót, mely a bolygók, csillagok méreteit mutatja be. Milyen apró kis porszemek vagyunk a világegyetemben!
Válaszolj a kérdésekre! Vissza küldési határidő: június 3. 16 óra. Ez lesz az utolsó feladatlap, melyet vissza kell küldenetek és az előzővel együtt osztályozom.

Sign in to Google to save your progress. Learn more
Aprók vagyunk: A csillagok méretei
Név, osztály
Milyen érzéseket váltott ki belőled a videó?
Mivel foglalkoznak a tudósok?
Te milyen kérdéseket tennél fel a világról, ha tudós lennél?
Submit
Clear form
Never submit passwords through Google Forms.
This content is neither created nor endorsed by Google. Report Abuse - Terms of Service - Privacy Policy