A gyerekek kifogytak a játékból, unatkoztak. Nagyapó ezt észreveszi, és elhatározza, hogy bemutat egy új játékot. Azt mondja nagyapó: ― Ide vigyázzatok! A jobb kezembe is veszek valamit, a bal kezembe is.
Aztán azt mondom: egy-kettő-három, a két tárgy együtt lesz anélkül, hogy a két kezemet összeértetném.
― Lehetetlen! ― ámuldoztak a gyerekek. ― Semmi se lehetetlen ― felelte nagyapó. ― No, mit vegyek a kezembe? ― Kalapot! Zsebkendőt! ― kiáltották a gyerekek. Nagyapó jobb kezébe vette a kalapot, balba a zsebkendőt. ― No, nem hiszitek? ― De ne mozdítsa a kezét, nagyapó! ― Nem mozdítom.
S állt nagyapó, mint a T-betű. És olvasott: ― Egy, kettő, három! Mikor azt mondta, kettő, a kalapot leejtette az asztalra; mikor azt mondta, három, megfordult, és melléje ejtette a kalapnak a zsebkendőt is.
Így került össze a zsebkendő a kalappal (anélkül, hogy a két kezét összeértette volna). (Gárdonyi Géza: Semmi se lehetetlen)